Mindenki kerül időről időre valamilyen krízishelyzetbe. Ez az emberi élet része. Mint ilyen, elkerülhetetlen, bármennyire is szeretnénk megúszni, de a jó hír az, hogy ha túl leszünk rajta, akkor esélyes, hogy megerősödve, egyfajta új tudatossággal kerüljünk ki belőle. De amíg benne vagyunk, csak kapkodjuk a fejünket, és megpróbáljuk valahogy túlélni.

Hogy hogyan, azt legnagyobb mértékben az előző cikkben említett belső struktúra határozza meg, melynek részévé váltak a múltbeli, hasonló tapasztalatok, és az arra adott válaszok, megoldások milyensége.

Ezt a szörfözős technikát akkor javaslom használni, amikor szinte elárasztott minket egy probléma, annyira, hogy betölti az életünket és semmi másra nem tudunk gondolni. Aki volt már ilyen helyzetben (és ki ne lett volna?), az tudja, hogy ez micsoda energia-rabló állapot. A normál életvitelre szinte semmi ereje nem marad az embernek. Egyetlen esély, ha van olyan tevékenység, ami ideig-óráig képes elvonni a figyelmünket a problémáról, de gyakran az is rendkívül nehézzé válik, vagy teljesen ellehetetlenül, mi pedig visszakerülünk a problémánk tengerének fenekére.

Ekkor kezdhetjük el a szörfözős technikát használni. Mint a valóságos szörfözésnél, itt sem az van, hogy rögtön felpattan az ember a deszkára, és szeli a hullámokat. Eleinte sok a leesés-visszakapaszkodás, és abban a legyengült állapotunkban sokkal nehezebb erőfeszítést beletenni valamibe, de nem reménytelen. Általában eljut az ember egy olyan pontra, amikor már bármire hajlandó, hogy megszabaduljon a szenvedéstől.

Mint az általam ismertetett (és használt) technikák mindegyike, ez is első időkben nemhogy megszüntetné, hanem fokozza a fájdalmat, viszont ez a záloga annak, hogy aztán bekerüljön egy elviselhető szintre, ami mellett valahogy tovább lehet vinni az életet, amíg a probléma meg nem oldódik, vagy a szenvedésből ki nem ürül a töltet.

Vagyis van egy helyzet: elvesztettük a munkánkat, megcsalt a szerelmünk, szörnyű diagnózist adott az orvos, meghalt a legkedvesebb szerettünk, stb. stb., vagyis történt egy olyan súlyos dolog, amit ép ésszel nem is lehet elviselni, akkor az elme, természete szerint semmi mással nem szeretne foglalkozni, mint ennek a szörnyűségnek az újrajátszásával, a jövőbeni borzalmak előrevetítésével és kiszínezésével, illetve mindenféle kommentárok és magyarázatok gyártásával. Ez a természete, ez a dolga, és ha azt akarjuk, hogy ne csinálja, akkor majd csinálni fogja tudattalan szinten, még sokkal nagyobb rombolást okozva. Úgyhogy, a technikánk szerint, mikor "beindul a verkli" odabent, akkor pattanjunk fel a szörfdeszkánkra, és lovagoljuk meg ezt a hullámot. Ha láttunk már ügyes szörföst, tudjuk, hogy hogyan egyensúlyoz, hogyan használja ki a hullám sodrását, és hogyan repíti magát általa. Aztán persze néha elesik, és akkor a hullám átcsap fölötte, de a szörfdeszkára mindig vissza lehet kapaszkodni. 

Vagyis, ha el akar borítani a fájdalom, kétségbeesés, gyász, stb., ami ott van, és éppen a szenvedésünk forrása, akkor ahelyett, hogy ellenállnánk neki, meg kell próbálnunk meglovagolni ezt a hullámot. Ennek előfeltétele, hogy tegyük félre az ellenállást, és a lehető legkisebb mértékre vegyük vissza a dolgok verbalizálását, hanem maradjunk a vegytiszta érzéssel. Ez első alkalommal rettenetesen megrázó lehet, hiszen elképzelhető, hogy magát az érzést eddig még soha nem tapasztaltuk meg, csak a hozzá fűzött elme-kommentárt. Mikor én gyakoroltam ezt (hiszen soha nem javaslok olyasmit, amit nem csináltam), akkor többször is volt olyan érzésem, hogy ezt egyszerűen nem lehet elviselni. Viszont ez csak egy hullám, aminek ha felpattan az ember a hátára, akkor továbbviszi, aztán elcsitul. És ha megkérdezünk valakit, hogy rövid ideig tartó intenzív, vagy folyamatosan fennálló fájdalmat választ, akkor mindenki az előbbire voksol. Eleinte próbáljunk nyugodt körülmények között gyakorolni, de ha profi szörfössé válik az ember, akkor bárhol, bármilyen érzelemmel meg tudja csinálni. A lényeg az, hogy ha a bennünk lévő érzelmeknek időnként teret engedünk, akkor nem kell a nap 24 óráját az elfogadásukkal, vagy az eltagadásukkal töltenünk. 

Ha valaki elsajátította a technikát, akkor a normál hétköznapi életben is lehet használni, nemcsak krízishelyzetben. Ahogy az összes készséget és képességet, ahogy az elme elsajátítja, úgy tudja majd egyre könnyedébben és természetesebben használni, míg a természetévé nem válik. Például valaki, aki attól szenved, hogy agresszió-gátolt, a szörfözős technika által elsajátíthatja, hogyan engedje szabadon a haragját. Lehet, hogy ha egyedül van, akkor fejhangon rikácsolva káromkodik, de ez lesz a záloga annak, hogy más társaságában az általa elfogadott módon fejezze ki a benne lévő érzelmet.

A szörfözés nem a parttalan áradás engedése, hanem a parttalan áradás figyelmes meglovagolása. És nem győzöm elégszer hangsúlyozni: hiába gondolja az elme, hogy csak az létezik, amit megenged, ez nem így van. Ennek tudomásul vétele szinte előfeltétele a sikeres szörfözésnek. Tehát foglaljuk össze a technikát:

• történt velünk valami
• van bennünk (egy vagy több) fájdalmas érzés ezzel kapcsolatban
• ezek az érzések (vagy a hozzá kapcsolódó gondolatok) újra és újra előjönnek és figyelmet követelnek maguknak
• (ekkor jön a szörfözés) megpróbálunk felpattanni a hátára ennek a folyamatnak, és engedjük, hogy vigyen (vagyis történjen, megnyilvánuljon az, ami ott van)
• nem engedjük, hogy teljesen elborítson és átvegye az irányítást, de nem is avatkozunk bele a lefolyásába (ez maga az egyensúlyozás a deszkán)
• szépen nyugton maradunk, amíg a "hullám" kifut, vagyis elveszti az erejét (tehát nem ugrálunk le róla)
• addig maradunk ott, amíg valóban végigment a folyamat. Ezt tisztán lehet érezni, mert megváltozik az érzelmi állapot.

A problémák, természetüknél fogva vagy megoldódnak, vagy más módon megszűnnek. Az, hogy használjuk ezt a technikát, nem a probléma megoldásában, hanem a hozzá kapcsolódó szenvedés elviselésében segít, így áttételesen a megoldásban is, hiszen rengeteg energia szabadul fel, ami jócskán növelheti a hatékonyságunkat.

Jó gyakorlást!

KG. 2021 12 24