Itt…

Ahhoz kellett volna

Valami kötél

Hogy háló nélkül merjek ugrani

Kellett volna

Valami gyökér

Szívet tápláló szép kicsinyke ér

Hogyan merjek

Létezni így, magam?

A félelem

Lelkem gyökeréig hatja létem át

Még levegőt sem merek venni

(minden zsarnok boldog lehet

Egy íly kreatúra láttán)

A legnagyobb

Legbátrabb hősi tett

Hogy érző szívvel mégis élek

Te adtad, Tiéd ez a lét

Újravarázsol minden nappal

Halkan felsejlő hangulattal

Titkokat rejtő Létezés

Gyökértelen, kötéltelen

Egyedül, fenn a puszta légbe’

Támaszom a sűrű azúr

Szárnyam a Nemlét

Lángragyúl

Fellobban lényem és elég

Tiéd vagyok már, mindörökké

                                            KG 2013-01-06

 ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Kard (Kalki kardja)

Mennyire áldott volt

Mikor tele voltam fény-illúzióval

Szivárványos képek hadával

Mennyire jó volt

Képzeletem buborék-ballonján

Jártam a kék ég mezejét

A földi kín

Alattam áradt, mint mocsár

Azután beleestem

S nem lett levegő

Magfulladt lelkem

A gúnyos gonoszság

Kisszerű, durva mocsára

Fejem búbjáig fedett

Lementem a mélybe

A legfenekére

Mikor kiemeltél,

Már nem volt szárnyam.

Hímpora leázott

Fekte sárban

Két szemem vakon

Kereste a Napot az égen

De tele volt földdel

Fénye elfakult

Minden imával

Téged vártalak

Kerestelek a mélyben

Arcokat, kezeket kértem

Vissza az elveszett

Illúzió-szigetet

Vissza fényem

Mily szent Akarat

Hogy kegyelmedből nem kaptam vissza

Nem engedtél sem mocsár-anyagba

Sem festett égbe.

Az Igazság Fénye

Éles kardként szabta szét

A hamis ruhát

Míg ruhátlan állt a Lélek

Nincs kapaszkodó

Nincs semmi

Csak a csend, Fény, valóság

Semmi köze a képzelt,

Épített délibáb-világ szép tornyaihoz

Olyan üres

Olyan Teli

Olyan egész

De kérlek, az égre kérlek

Csak akkor jöjj utánam

Ha előbb képes vagy leborulni

Ha állva metsz el a penge

Arra nincs szó, nincsen fogalom.

                                 KG 2013-01-28    

Himnusz

Tiéd vagyok

Te birtokod

Szeretőd, szolgád

Az életem

Lélegzetem

A szívem ritmusa

Hozzád dalol

Téged dicsér

Mellkasom közepén

Hol csak a

Zsarnok

Sötétsége lakott

Most a Te

Arany fényed ég

Lángolva lobog

Aranyszínű fény

Elemészt mindent

Ami nem a Tiéd

Vess ragyogó

Máglyádra

Drága Fényem

Égesd ki hamis

Szerelmek nyomát

Égesd el a koldust

A Te királynőd

Vagyok immár

Nem kell a hazug lét

Enyém örömöd

Téged kortyollak

Minden pillanatban

Szolgád vagyok

Imádott szeretőd

S Te életem Napja

Lélegzetem

És szívem ritmusa

Kívül-belül

Ragyogó Fény

Üdvös öröm

Drága Istenem!

                                                       KG 2013-02-23

Arany-eső

Szomjazom!

Ó Istenem, úgy szomjazom!

Lágyan hull, alászemerkél

Az Arany Fény az égből

Oly gyöngéd és oly teljes

Belepi a fákat az úton

Lábam alatt csillog a járdán

Kezemre záporoz

Arcomon folyva végig

Becsorog nyakamon

A sálam alá

Micsoda látvány!

Arany fény záporoz az égből

Langyos esőként a város kövein

Házak falán, fák levelén lecsorogva

Tócsákba gyűlve

Beissza a föld

De csak hull egyre alá

Színarany zápor az égből

Egyetlen cseppje

Örök gyógyírja sebeknek

Krőzus kincse kevés

Leírni, mennyire drága

Minden öröm forrása

Arany Szeretet

Azt hinnéd, mindenki táncol

Vége a kínnak! Elmúlt a sötét!

De jaj, nem látok

Egyetlen tenyeret sem

Ami kinyúlna a cseppért

És kérne ragyogást

Vak szemmel néznek az égre

Köröttem. Tömegben állok

És folyik a fény

De senkise veszi észre

Csak én, egyedül én

De jaj, törött a kehely

Hiába árad, cseppjét felfogni

Az Igazi Szív halott

Jég-üregébe befolyva

Megfagy minden

A többi fagyott

Szemű, vakon alig-élők

Dermedten állnak körülöttem

És sosem értik

Hogy mi az a Fény

Szomjazom, Istenem!

Annyira kínoz

Hogy nem merít kezem a fényből

Arany-eső megölel, ringat

Mint magányos gyermek a

Szakadt rongybabát…

Belépek hát

Rongyos koldusok közé

A sorba

Csont-kezemet

Alamizsnáért nyújtva feléd

Aranyhegyen ülve

Fillérért könyörögve

Kirie Eleizon!

Ments meg, Istenem!

                                          KG 2013-03-11

Amrita

A pokol mélyének ízét már ismerem

Istenem!

Mutasd meg kérlek, a mennyei nektárt

Egyetlen cseppjével

Sorozz seregedbe

A lovasok száguldó rengetegében

Vágtathassak én is ott

Drága égi szerelmem

Ölelő karjában lelem meg

A nektár ízét

Vagy földre borulva

Szent színed előtt

Kinyitott szívem kelyhébe

Cseppen be

A meg-nem-született

S el-nem-múló

Egyetlen szikra-szeme

Úgy várom, tenyerem kinyújtva örökké

Szent Amrita

Isteni színed előtt

Menekülnek az árnyak

                                                  KG 2011 SZEPT 14

Röviden

Csak egyetlen kérdés van:

Engeded-e magad

Megszólítani

Vagy süketen, vakon

Kuksolsz rettegő elméd mélyén

A hó tudja

A kismadár tudja

Tudja az apró kikerics

Amit te nem

Hogy van világ

És az Isten áldott                              KG 2013 ÁPR 8

A Szív kivirágzása

Mekkora tágasság

Szakadt bele a mélybe

Mint földrengéskor

Óriás sziklaszirt

Alant tátongó

Semmibe zuhan

Hogyha lenézel

Nem látsz ott semmit

Szakadék alja

A ködbe veszett

A szent ligetek

Romjai mélybe szakadtak

Vak szemeket

Hordozni micsoda végzet!

Hol van a táj

Ami régesrég üdített

Szív kertjeiben

Most csak sötétség honol

Nincs szeretet!

Ha lágy hulláma beárad

A szemek kapuján

A megvakult Szív nem érzi

Tört kelyhe nem tartja fenn

A nektár a földre csorog

Betűk gyöngyeiből font

Szép sorba cizellált

Gyönyörű ékszer

Bársonyba öltöztetett

Csontváz nyakába’ virít

Istenem, engedd végre

Eltemetni ezt a halottat

Földben a helye, nem az ágyban

Feltámasztani

Nincsen erő

Vidd hát, a Tiéd.

Nem hordozom már

Mint Őrült Johanna

Szép Fülöp tetemét

Elég a sötétből

Jöjjön a fény

Az, mi enyém

Használhatatlan

Minden, ami volt

Tönkrement

Tiéd vagyok immár

Örökre Tiéd

                                                        KG 2013-04-05