taiji-corella
taiji-corella
MEN
 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Elfelejtettem a jelszt
 
Diksa
Diksa : A Jelenlt tadsa+ rvid tantsok

A Jelenlt tadsa+ rvid tantsok

  2012.06.19. 19:30

  1. 1. Sri Bhagavan jabb tantsa. Ez, nyugodtan mondhatjuk, hogy forradalmi jdonsg, hiszen eddig ilyesmirl mg nem volt sz. Ezun tbb egyb tants is olvashat. Frisstve 2012 okt 1
  2. 2. a gazdagodsrl
  3. 3. Amma tantsai
  4. 4. A tartalom sosem fontos (wecast Krishnaradzs Daszval)

A Jelenlt tadsa

 

Egy dasza magyarzata:

Szeretnm elmagyarzni Sri Amma Bhagavan jnius 9-n kzreadott csodlatos zenett.

Az Egysg Jelensg hatalmas erejv nvekedett, s ez minden egyes httel mg tovbb fokozdik.

Azt figyeltk meg, hogy amikor az egyn Deeksht vagy Egysg Meditcit fogad be, akkor az trtnik, hogy az Isteni Jelenlt bebortja t. A befogadk egy olyan llapotban talljk magukat, ahol nagyon mlysgesen sszekapcsoldnak tapasztalati szinten az Isteni Jelenltkkel.

Amikor az egyn megtapasztalja az Isteni Jelenltet, imdkozhatnak hozz magukban, hogy thelyezhessk azt egy msik szemlybe. Ez a szemly brki lehet, olyan, aki ott van velk pp, vagy olyan is, aki a bolyg msik feln tartzkodik. Az trtnik majd, hogy az Isteni Jelenlt betltdik abba a szemlybe, aki ezltal sajt tapasztalsokban rszesl az Isteni mlysges jelenlte ltal.

Az Isteni Jelenlt megtapasztalsnak mdjai a kvetkezk lehetnek: mlysges nyugalom, csendessg, rm, boldogsg, gynyr, kiterjeds, energiamozgsok a testen t, vagy brmilyen ehhez hasonl tapasztalsok.   

Krlek, tantstok meg, magyarzztok el az Egysg Kzssgeiteknek, hogy brmilyen jelleg Egysg Esemny sorn, amikor Deeksht adnak vagy Egysg Meditcit tartanak, akr Deeksha-adk vagy sem, brmikor, amikor megtapasztaljk az Isteni Jelenltet, akr az esemny alatt, vagy utna, imdkozhatnak az Isteni Jelenlthez, hogy tadhassk ezt valakinek, akinek szeretnk. Csak el kell kpzelnik azt a szemlyt, s imdkozniuk kell magukban, hogy az Isteni Jelenlt teljessggel thelyezdjn abba a szemlybe.  

Az Isteni Jelenlt kzvettse nem a Deeksha. A Deeksha egy olyan egyedi beavats, ahol az egyn meghvja az Istenijt, hogy vlaszoljon az ltala fenntartott brmilyen jelleg szndkra, krsre, fggetlenl attl, hogy (a Deeksha-ad) milyen tudatossgi szinten van. Annyiban klnbzik ez az Isteni Jelenlt tvitel, hogy ez csakis akkor lehetsges, amikor az egynt az Isteni Jelenlt beterti, 'hasznlja'.     

Az Isteni Jelenlt thelyezse az egyn bels imjn keresztl trtnik, melyben megkri az Isteni Jelenltet, hogy ramoljon t egy msik szemlybe. Ez nem egy kzzel tadott lds, mint a Deeksha. Csak gondolni kell arra a szemlyre, s imdkozni az Isteni Jelenlthez, hogy helyezdjn t bel.  

Ha az egyn brmikor a nap folyamn gy tallja, hogy olyan llapotba kerlt, amikor az Isteni Jelenlt ramlik rajta keresztl, megllhatnak egy pillanatra, s imdkozhat a Jelenlthez azrt, hogy az thelyezdjn valakibe, akibe szeretn.  

 

Anandji magyarzata:

 

Az energia egyre erteljesebb vlik, s az emberek felbredett llapotokba kerlnek a Deekshk s az Egysg Meditcik sorn.

Bhagavan megalkotott most egy szndkot: amikor rzed a Jelenltet, t tudod adni azt.

Brmikor, amikor Felbredett llapotban vagy, - boldogsgban, rmben, nyugalomba, bkben, Egysgben, a senki-sincs-jelen-rzetben, amikor mindenkit rzel, amikor sszekapcsoldsz a termszettel, a vilggal - akkor ssze vagy kapcsoldva a Jelenlttel. Taln te nem nevezed ezt Felbredett llapotnak, de ez az. Brmikor, amikor ilyen erteljes mdon rzed a Jelenltet, t tudod adni ezt msoknak.

Ezt szndkon vagy imn keresztl teheted meg. Megkrheted az Isteni Jelenltet, hogy ramoljon t a msikba. Az a szemly taln jelen van, taln nem, a szndk attl fggetlenl mkdik, hogy az a szemly hol tartzkodik, s mindennek tudatban van vagy sem. 

Csakis Deeksha-ad adhat Deeksht, de brki, aki Felbredett llapotban van, vagy hozz van kapcsoldva a Jelenlthez kpes tadni msoknak a Jelenltet. Ez nem Deeksha ads, ez a Jelenlt tadsa.

ppen ezrt nem Deeksha-adk is kzvetthetik a Jelenltet. Amennyiben megtapasztaljk, rzik, tovbbthatjk azt. gy ha te rzed a Jelenltet, s tovbbadod azt msoknak, s ha k is rzik a Jelenltet, akkor k is tovbb tudjk adni azt msoknak.

Amikor valaki befogadja a Jelenltet, az felgyorstja az Felbredst.

Nem mindenki kpes belpni a Felbredett llapotba vagy megrezni a Jelenltet eleinte.

Az Egysg Meditci sorn a Jelenlt automatikusan thelyezdik a rsztvevkbe. Az Egysg Medittor egy erteljes Felbredett llapotban van, s az lds, Kegyelem magtl ramlik t beld. Az EM utn otthon, megrezheted a Jelenltet, majd tadhatod a csaldodnak azt. De csakis akkor, amikor a Jelenlt rzse megjelenik.

Kzzel - Deekshval - nem adhat t a Jelenlt, csakis szndk ltal.

A Jelenlt tadsnak a kulcsa: ELSZR REZNED KELL. rezd a kapcsolatot, majd krd meg az Isteni Jelenltet, hogy ramoljon t a msikba.

Honnan tudhatod, hogy ppen a Jelenltben vagy? Csakis pozitv rzseid lesznek - csend, nyugalom, Egysg, rm, stb. Ha fjdalmat rzel, vagy ms rzseken msz keresztl, akkor pp fejldsz. Ezt nem fogod tadni, vrnod kell addig, amg a folyamatod befejezdik, s a fjdalmad talakul rmm vagy boldogsgg. Azutn mr tovbbthatod a Jelenltet.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Magyarzat arrl, hogy miknt rgzthetnnk le a Jelenltet. A magyarzat 2012.jnius 28-n Sri Bhagavan Oroszorszgnak adott webcastjhoz kapcsoldik:

Sri Bhagavan: Az Egysg Meditci sorn azt trtnik veled, hogy befogadod a Jelenltet. Elfogads, konfliktusmentessg, szeretet, rm - ezek a Jelenlt minsgei. Amikor befogadod a Jelenltet, megkapod ezeket a minsgeket is. Ezek nem a te tulajdonsgaid, hanem a Jelenlt. Amit meg kell tenned, hogy rgzted a Jelenltet. Ehhez hasznlhatsz kpet, hangot, illatot vagy rintst. Minl srbben hasznlod a rgztst, annl srbben mozdulsz a Jelenltbe.

Magyarzat: Ha emlkszel arra az llapotra, amikor megtapasztaltad a Jelenltet, az visszahelyez tged. Taln pp egy bizonyos illatot reztl abban a pillanatban, vagy egy rints ltal kaptad meg. Elkpzelheted, hogy a Jelenlt tapasztalsa kzben mit lttl. A pillanat felidzsvel segted a Jelenlt rgzlst, melyrl Sri Bahagavan beszlt. Teht ha visszaemlkezel az illatra, kpre, hangra vagy rintsre, az visszavisz tged. gy tudod rgzteni a Jelenltet, s azltal gyakrabban tudsz belelpni.

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2.

SRI BHAGAVAN: Az erkifejts nlkli igyekezet tantsa azok bels vilgra utal, akik a Felbredst keresik. A szndk, az igyekezet s a kegyelem a klvilgra utal, vagy az evilgi tettekre.

Mondjuk, elegend vagyonnal szeretnl rendelkezni. Erre mi azt tancsoljuk, hogy legyen meg a szndkod ezzel kapcsolatban, majd rakd hozz az igyekezetet, s vgl az lds, a kegyelem megadja azt neked.

Nha elfordulhat, hogy miutn megvan a szndk s az igyekezet, az lds tovbbra sem rkezik meg. Ekkor ez azt jelenti, hogy nem adtad meg magad az Isteninek.

Teht elszr igyekezz, amennyire csak tudsz. Igyekezet nlkl az lds nem jelentkezik. s a szndknak nagyon-nagyon ersnek kell lennie, ez a legels tnyez, a szndk, s a kvetkez az igyekezet.

Ezutn azt kell mondanod: "nos, ennyit tehetek", s innentl nem kell tenned semmit sem. "Krlek Uram vagy Istenem" vagy szltsd gy, ahogy akarod: "krlek, most vedd t tlem ezt, s segts". Teljessggel megadnak kell lenned. Fel kell ismerned, hogy mr megtettl mindent, amit lehetett, s te mr tbbet nem tehetsz.

 

Pldul, ha pp egy replgpbl zuhannl lefel, s megvolna a szndkod azirnt, hogy megmeneklj, s hirtelen arra gondolnl, hogy egy parton szeretnl fldet rni, akkor csak ennyit tudsz tenni, semmi mst. Majd ha teljessggel megadnd magad, akkor a kegyelem egy csodt hozna ltre szmodra, s megmeneklnl.

Ez trtnik, amikor tadod magad, s rbredsz, hogy tbbet mr nem tehetsz. De amg mg tenni tudsz valamit a dologrt, addig meg kell tenned azt, s addig nem krhetsz segtsget. Csak az Isteni segthet, de csakis annl a pontnl, ahol azt mondod, mr nem tudsz tbbet tenni. Akkor kell imdkoznod, s segtsget krned.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------3.

Sri Amma vlasza nhny krdsre:

Amma, fj azt ltnom, hogy bizonyos emberek a szemlyes gyarapodsukra hasznljk a Mozgalmat. Attl flek, hogy ez tnkreteszi a hrnevnket a kvetink krben.

Sri Amma: Az nem a foly hibja, ha valakinek az rlke szik rajta. Ez a munka nem tartozik semmilyen szemlyhez vagy embercsoporthoz

Szemtanja lehetsz manapsg a rendkvli csodknak s a Felbredett tudatllapotoknak a hveink kztt, melyek minden bizonnyal az ernek s vezeklsnek ksznhetek. 

Hagyd AmmaBhagavant, hiszen hvek ezreinek kemny munkja s imja tett azz ezt a mozgalmat, ami, s semmilyen egyni n-kzpontsg vagy kapzsisg nem rintheti meg. Ez a jelensg az Isteni ltal elrendeltetett. 

***

Amma, vgyom arra, hogy vezess engem

Sri Amma: Felttlenl vezetnem kell tged. De hogy hallhatnl meg engem az oly gyors iramban szguld gondolataid kztt? Vezetlek, ha megvan az erd ahhoz, hogy flrerakd a sajt akaratodat, s elfogadd a szavam.

*** 

A tegnapi lelkigyakorlatom sorn pp egy csodlatos tapasztalsban volt rszem, amikor a kzelemben valaki hirtelen elkezdett tsszgni. Ez megzavart, s nem tudtam visszatrni a tapasztalshoz. Ez nagyon frusztrl, azta nem is mentem ilyen sszejvetelre.

Sri Amma: Mirt keresi az elmd a knyelmet? Az az elme, mely a knyelmet ldzi, igen gyarl. A lelkigyakorlat elli menekvsed egy mlyebb betegsged tnete. Bizonyra van egy olyan szoksod, hogy elmeneklsz magtl az lettl is.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

4.

A tartalom sosem fontos. A tartalom megtapasztalsa a fontos.

Oneness Konferencia hvs Krishnaraj-al - 2009. mrcius 15.

A mai tantsban a tartalom a bels lmnyt jelenti. Az rzseinket, rzelmeinket, gondolatainkat s tlteteinket. Az Egysg, vagy a felbredett llapot egy olyan llapot, amikor gy tapasztaljuk meg a valsgot, ahogy az van. Megtapasztalunk mindent, ami trtnik. A teljes tapasztalshoz fokozott figyelem s konfliktus nlklisg szksges. Nem szabad megosztottnak lenned bell. Ha darabokra vagy szakadva, akkor ott konfliktus van. Amikor a darabjaid sszekapcsoldnak, s harmnia jn ltre, akkor jobban tudsz figyelni a tapasztalsra.

A bels zajnak s konfliktusnak a f oka az, hogy az rzkelsed szerint a tartalom nagyon fontos. A kulturlis s trsadalmi kondicionltsgunk miatt azt hisszk, hogy dolgoznunk kell a tartalmon, s meg kell vltoztatnunk a gondolatainkat. Ha ragaszkodsz ehhez az elkpzelshez, akkor tudat alatt megosztod a gondolatokat jra s rosszra. Csodaszp tapasztalsokra, mint a hla, az lds, melyeket elklntesz "jnak", mg a harag, utlat, bntudat a "rossz", mely nem lehet jelen.

Az elme elkezdi a klnvlasztst, s ezltal elkezdesz tredezett, megosztott vlni, darabokra szakadsz. Ha megnzed magadban ezt a jt s rosszat, helyest s helytelen, tkletest s tkletlent, azt lthatod, mindez onnan ered, hogy a tartalomnak igen nagy jelentsget adtl. Elveszted a tapasztalst, mivel a fkusz elmozdult rla, helyette szeretnl elrni egy msik llapotot, s szeretnl valamiv vlni.

Lthatjuk, hogy az arra val igyekezet, hogy valamiv vlj, mennyire nem vals. Brmiv is akarsz vlni, az az, amiben az elme hisz. A szeretet llapotnak elrse irnti igyekezet csak az elme kivettse. A kondicionltsgod szerint elkpzeled a szeretet tapasztalst, s prblod elrni ezt az elkpzelst. Fogsgban tart ez a vget nem r folyamat, mely arrl szl, hogy valamiv vlj, vagy elrj valamit. Az leted a valamiv vls folyamatv vlik, ahelyett, hogy tapasztalnl. Rengeteget szenvedsz, s nem vagy kpes kijutni belle. Ezen az ton haladva egyre tbb energit vesztesz a valamiv vls igyekezete ltal.

A szemlyisgek nincsenek harmniban, elklnlnek, s konfliktusok jnnek ltre. Amint ez megtrtnik, az erkifejts s a valamiv vls szksge ersebb vlik ebben a nagy kzdelemben. Ez trtnik akkor, amikor a tartalom fontoss vlik. Minl inkbb el akarod rni, annl inkbb szenvedsz. Ez egy vg nlkli, rdgi kr. Ez az elme risi trkkje, ahol fogva tart minket a tartalom. gy rezzk nincs remny, egyre negatvabb vlunk, s egyre jobban flnk. Elkezdesz egybeolvadni a fjdalmas rzsekkel, szerencstlenn vlsz, s teljesen beragadsz ebbe az llapotba.

Ha azt felttelezzk, hogy a tartalom fontos, az azt jelenten, hogy nem lehetnek bizonyos fajta gondolataink. Ha a tartalom nagyon fontos, akkor csakis bizonyos fajta gondolatokat tapasztalhatunk, s muszj ellenrzs alatt tartanunk a gondolatainkat. Br a valsgban nincs semmilyen hatalmunk arra, hogy megvltoztathassuk a gondolatokat s az elmt. Semmit sem tehetnk ezzel. Nem vlaszthatjuk ki, hogy mit rezznk s mit ne.

Melyik ember kpes arra, hogy a haragot, a bntudatot vagy a flelmet vlassza? Teljessggel tehetetlen vagy. A gondolatok csak jnnek s mennek a te engedlyed nlkl. Ha megkrnek, hogy vltoztassunk a tartalmon, lthatjuk, hogy nincs hatalmunk megtenni azt. Ha a gondolataid maguktl vltoznak, akkor mi okbl ragaszkodnl ahhoz az elkpzelshez, hogy a tartalom fontos? Hova juthatunk, ha ilyen konfliktus tallhat bennnk?

Ez az, amit meg kell ltnunk. Azt a pillanatot, amikor ragaszkodunk ahhoz, hogy a tartalom fontos. Akkor megsznik a pokol szortsa. Nem lehet jelen semmilyen meggyz magyarzat, miszerint a tartalom fontos. Mivel ha ez igaz volna, kpesek volnnk az rzelmeink megvltoztatsra, s egyni gondolatrendszerrel rendelkeznnk. m az igazsg az, hogy az elme egy, a flelem egy, s egy a szenveds is. Osztozunk ezen az egy elmn. Mindez bizonythat. A tartalom csak ramlik hozznk.

Ezt hasznlja fel az elme a tllse rdekben. Nincs logikja. A tartalom nyilvnvalan nem lehet fontos, mivel az nem a sajtunk. Az az elmhez tartozik, s semmit sem tehetnk ezzel.

Amikor rbrednk arra, hogy nem vltoztathatjuk meg a tartalmat, s semmit sem tehetnk vele, akkor letesszk a tartalom fontossgt, s gy kpesek lesznk a tapasztalsra fkuszlni. Nincs tbb szksg az rzsek jra s rosszra val elklntsre. Tapasztalhatunk flelmet, szeretetet, rmt, brmit. A terhet lerakhatjuk, s mr nem szrnk, klntnk, s megsznnk megosztottnak lenni bell.

Nem akarunk valami mss s harmonikusabb vlni. A szemlyisgek sszekapcsoldnak. s ezutn az letre tekintsnk mdja valban a valsgbl fakad. Nem akarjuk kontrolllni a gondolatainkat s rzelmeinket, csakis egy elme van. Az egyetlen vlasztsunk az, hogy megtapasztaljuk azt, ami pp van. Termszetes mdon sszehangoljuk magunkat a valsggal, ahelyett, hogy egy olyan lomban lteznnk, ahol a tartalomra s annak megvltoztatsra fkuszlunk.

Az az igazsg, hogy nem vagyok az elmm s a valsgom irnytsa alatt. A felbreds a valsg tapasztalsnak llapota. Amikor abbahagyod a dolgok elkpzelst, akkor elkezded gy ltni a dolgokat, ahogy azok vannak. Sokkal egyszerbb megengedni a dolgoknak, hogy olyanok maradjanak, mint amilyennek tapasztalod ket. Mivel nem akarod megvltoztatni a dolgokat, ezrt nincs erkifejts s energiavesztesg. Nehzsggel csak akkor tallkozunk, amikor a mltbeli, nagyon reg hitek elkerlnek. Az igazi tapasztalsi folyamat erfeszts nlkl trtnik meg. Csak a sok ves emberi kondicionltsg miatt rezzk nehznek ezt.

Amikor kpesek vagyunk teljessggel megtapasztalni minden egyes pillanatot, akkor az letnk konfliktusmentess vlik, s minden pillanatot gy tapasztalunk meg, ahogy az van. Amikor ezt megtrtnik, elkezdesz sszehangoldni a Jelenlttel, s sszekapcsoldottnak rzed magad az Istenivel. Amg konfliktusban s a valamiv vls folyamatban vagyunk, addig nem rezzk az Istenivel, az Univerzummal, vagy a msokkal val sszekapcsoldottsgot, mivel energiavesztesg van jelen.

Teht, amikor elkezdjk megtapasztalni a tartalmat, s abbahagyjuk a vele val kzdelmet, akkor elkezdjk megltni, hogy sszekapcsoldottak vagyunk. A figyelem s a tudatossg lehetv teszi, hogy meglssuk, mindennel ssze vagyunk kapcsoldva. Az egysgrl val elkpzelsnkrl tmozdulunk az szlels s az rzkels llapotba. A kondicionltsgunk miatt mindig rtkelnk, s prbljuk megvltoztatni a tartalmat. Meg kell krdeznnk magunktl: "Vajon tnyleg kpesek vagyunk megvltoztatni a gondolatainkat s az rzseinket?" Ha nem, akkor mi rtelme megprblni megvltoztatni ket? Mirt nem adod t magad a valsgnak, miszerint nem vagy kpes megvltoztatni ket?

Elmlkedj ezen csukott szemmel. Az az egyik legnagyobb flelmnk, hogy bell bevalljuk magunknak az igazsgot, azt, hogy teljesen tehetetlenek vagyunk. Mindig fenn akarjuk tartani azt a benyomst, hogy tudunk tenni valamit. Folyamatosan azt akarjuk rezni, hogy tehetnk valamit. Ha magunkba nznk, mi az igazsg? Mit tehetnk? Szeretnnk fenntartani azt az illzit, hogy megvltoztathatjuk a dolgokat. Az igazsg az, hogy semmit sem tehetnk. Az igazsgba val belps, annak felismerse, hogy semmit sem tudsz tenni, a TUDATOSSG. Amikor reszmlsz arra, hogy flsz, s semmit sem tehetsz vele, az a tudatossg. Az arra irnyul erfeszts, hogy tgy valamit, megsznik. Amint ez megtrtnik, elkezdesz teljessggel tapasztalni, a tltetek meghalnak, s te szabad leszel.

Minden emberi lny tudja ezt: semmit sem tehetnk. Csak figyeld meg, ahogy az elme fenntartja az illzijt annak, hogy tudunk tenni valamit gy vagy gy. Azrt prbljuk fenntartani azt az illzit, hogy tehetnk valamit, mert az identitsunk, vagy ahogy mi nevezzk, az "n" a kontrollls rzete ltal nvekszik. A teljes ltezsnk abbl ered, hogy azt hisszk, mi irnytunk, s kpesek vagyunk megvltoztatni a gondolatainkat, kpesek vagyunk eltolni bizonyos gondolatokat, s elhzni msfajta gondolatokat.

Errl szl a llektani ltezsnk: a cselekv rzetrl. Ha rbrednk arra, hogy semmit sem tehetnk, kitrldnek a cselekv gondolatai. A cselekv megsznik ltezni.

Minden besrsdik a ltezs rzkelsre, s onnan a valami kontrolllsnak ignyre. Majd az elme megalapozza a feltevseit, s gondolatok megvltoztatsnak szksgt. Az elkpzels az, hogy a tartalom fontos. Innen kezddik a jra s rosszra klnts folyamata, s ez meglls nlkl folytatdik.

Ennek a forrsa az, hogy egy szksg van jelen a klnll egyn ltezsre. Mit tehetsz ezzel? Begyakorolhatod azt, hogy ne ltezz, s feloldd az "n"-t? Mit tehetnl? Csak annyit tehetsz, hogy nzed. Amikor nzed, ltod, sebezhet s res vagy, ilyenkor megengeded, hogy az Isteni energia teljessggel beramoljon, s a ltezsed lassan eltnik a Jelenltben. s a Jelenlt beivdik a httrbe. Elszr is mindenkppen meg kell rtennk azt, hogy a tartalom sosem fontos. Csak az a fontos, hogy megtapasztaljuk a tartalmat.

 

   

 

 

 

 

 

 

 

 
Pontos id
 
Naptr
2025. Jlius
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
SZMLL
Induls: 2005-06-21
 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal