Lépte rengő. Felderengő
Jár a baba, jár…
Még nem jár bennem a Lélek
Még csak totyog, le-lehuppan
Gyenge lábak még nem tartják
Pufók hátsófele súlya
Erőteljes, még lehúzza
Belebódul a mocsárba
Szeme néha elsötétlik
Belevész a mély anyagba
Örömömet nem zavarja
Mégse, fő, hogy felállt végre
Súlyos fejét imbolyogva
Emeli a magas Égre
Már nem csúszik lenn a porban
Bár a tartás még nehézkes
Lába gyenge, kusza lépte
Meg-megbotlik önmagában
De már végre visz a lábam
Nem vagyok a porban csúszó
Orra elé alig látó
Földön lent vonagló kígyó
Ha felállt egyszer a gyermek
Előbb-utóbb majd elindul
Ha a sasnak nő a szárnya
Nem üldögél már szájtátva
Ha ezerszer lezuhannék
Százezerszer is elesnék
Akkor is! Már visz a lábam
Visz a Lelkem, visz a szárnyam
Nem ülök már egymagamban
Nem morzsolok rózsafűzért
Unt napokból súlyos láncot
Nem akasztok a nyakamba
Sem a játszmák színdarabja
Nem korlátoz, nem is gátol
Szépen elolvadt magától
Minden páncél, ami rajtam
Megfagyott, itt az anyagban
Sárcsapdába beleláncol
Semmi sincs már, ami gátol
Lassan eltűnik magától
Bizonytalan még a lábam
Szakadékony gyenge szárnyam
De már elindult dolgára
A Mennyország új polgára
-------------------------------
A szeretet nem kard
Machete, mellyel utat vághatsz
Mély dzsungelén a félhomályos
Átláthatatlan rengetegnek
Félelem-indák, vágy-virágok
Fájdalom-tüskés, kusza ágak
Rejtek-bokor, ahol a Lélek
Meghúzza magát, lepi árnya
Páfránylevélnek, hol a kincsét
Elásva mélyen, őrzi titkát
Varázsos kelyhét, holdsugárnak
Gyöngyharmatát felfogva benne
Ne használd kardod. Fegyverezve
Ne vágtass át a láthatáron
Ne csörtess be a rengetegbe
Friss hajtásokon tapodva lábad
Nem is kötél. Nyakába vetve
Szép szabad őznek. Sem kalitka
Madarat zárni el az égtől
Hogy otthonába vágyó szemmel
Tekintve fel a magas égre
Könny-tóban fürdetheti tollát
Nem pecsét, mit súlyos láncon
Nyakába vetve pergamennek
Tekercsre írott szép szavaknak
Nyomatékával úgy lehúzni
Hogy egyetlen szél se fújja
Ne kapja fel, hiába orkán
Nem is kilincs, kinyitva ajtót
Sem kulcs, sem pedig zár, se börtön
(láncszemeivel húz a mélység)
Örökös fényű szent szabadság
Nem sötétülhet soha lángod
Szétszabdalni a világot
A szeretet nem kard, nem árnyék
Nem súly, kötelék vagy ajtó
A szeretet tény
A szeretet fény
--------------------------------
Dal
Istent kértem tőled – életet adtál
Istent kértem tőled – tejjel itattál
Istent kértem tőled – karodba kaptál
Szívembe nem láttál, nem értetted vágyam
Istent kértem tőled – szabályokat adtál
Istent kértem tőled – ajándékot hoztál
Istent kértem tőled – túl korán elhagytál
Szívembe nem láttál, nem tudtad hiányom
Istent kértem tőled – szerelmet adtál
Istent kértem tőled - jöttél, elhagytál
Istent kértem tőled – szerettél, használtál
Szívembe nem láttál, nem töltötted vágyam
Istent kérem folyton, amerre csak járok
Isten szent fényéből alamizsnát várok
Hullanak helyette gyémántok kezembe
Szívembe nem láttok, milyen mély hiányom
Istenem keresve elmentem a Falhoz
Elmentem a Tóhoz, elmentem a Sírhoz
A fal, ami elzár, tóba belevesztem
Alászálltam sírba, fenn voltam kereszten…
Kerestem a csendben, kerestem a füstben
Kerestem mélységben, feneketlen üstben
Kerestem az égben, kerestem a földben
Jártam hegyoromban, félhomályos völgyben
Voltak percek, mikor hittem, megtalálom
Mégis mindig hamar tovatűnt az álom
Elillant a mámor, megmaradt a kétség
Rajongó lelkembe lopózó sötétség
Rengeteg a neve, túl sok a formája
Büszke angyaloknak fenn suhogó szárnya
Öldöklő világnak harsány trombitája
Lélektől lélekig lopakodó árnya
Templomajtó zárján beletört kilincse
Vérbefúlt aranyból felhalmozott kincse
Hajdanvolt szerájon foszladozó kárpit
Kőszobrai arcán penészfolt világlik
Istenem keresve elkopott a lábam
Istenem keresve szétszakadt a szárnyam
Istenemet várva a fogam elvásott
Istenem kutatva a szememen hályog
Isten-keresésem felcsapó tüzében
Lelkem gyökeréig teljesen elégtem
Hamuját elfújja epekedő sóhaj
Egyetlen csodára vágyakozó óhaj
Amikor már nincsen semmi maradéka
Teljes önvalóm a lángok martaléka
Megmarad a lényeg, felragyog a kincsem
Megláthatom, itt volt végig a szívemben
KG 2007-04-19
----------------------------------
Nemzés
Félelmet fogantam Tőled, édes.
Termékenyítesz rettegéssel
Pedig már rég feladtad, mégsem
múlik a súlya. Úgy sugárzod
jelenléteddel, átitatja
Lényem a kétség, vad szorongás
Mély rettegésbe dermedt jégcsap
Kicsorbult élű penge fénye
Más nők kövér puttót fogannak
Termékenyíti méhük hájas
kis sörpocakba rejtett ága
Önhitten fénylő képű kannak
Az én testem merő sötétség
Kiszaggatott méhembe zárva
Csak bamba arcú szörnyszülöttje
Terem a Rettegés Urának
Termékenyíts meg engem, Isten!
Lehessek sápadt Magdaléna
Ős-templomából száműzötten
Bolyongva megalázott préda
Vagy legyek én Ízisz-anyácska
Széttépett istenség arája
Halál-veszedelemben Hóruszt
Szabadságot hozva világra
Hádész sötétjét kibocsátva
Lehessek futva Perszephoné
Anyjától és urától egyként
elszökve bércre hág a lába
Foganjak tőled, szent Szabadság
Testemből mindent kibocsátok
Üres vagyok, szívem kitárva
Távozzál végre, sötét átok
A félelem bús kőspirálja
Megakadályozza a nemzést
Elaggott lélek porcsuhája
Markába zárja a teremtést
Lehessek Istenemnek kelyhe
Legyek a Szabadság arája
Foganjak Tőled, hadd szülessen
Fény-gyermekem a világra
Megváltó minden egyes ember
Aki az Istent hordja körbe
Szárnyaló lelkét átragyogja
Teremtett élet mély gyönyöre
Ne engedj félnem, add a kardod
Add rám palástod, büszke lepled
Világ Királya, lépj a földre
Sugárzó országod teremtsd meg
Ahol szeretet a kormányzó
Örömben élünk leplezetlen
A gazdagság a lélek kincse
S üdvösség lángja ég szemekben
------------------------------
Én Vagyok
Lásd, örök hűséget fogadtam
Tanúm az ég és hét fenyő
Kilenc galamb s a nagy mennyország
Szent frigyre léptem
Mit ég kötött, azt ember szét ne törje
Nincs hatalom mely szétoldozna már
Fennen világló együttlétünk napja
Nincs már határ
Az Én Vagyokkal léptem büszke nászra
Az Önvaló az áldott hitvesem
Eskümnek fényét felleg nem borítja
A napja lángol
Az Én Vagyok el sohasem sötétlik
Borítsa bár be sűrű félhomály
Ha rettegésbe fúl, se hagy el engem
Áthatol fénye
Az Én Vagyok az öröm óceánja
Örökké velem van és én Vele
Kifogyhatatlan hűsítő nektárja
Kioltja szomjam
Öröklét óta nézhetem a fényét
Test-palotámban vett most épp lakot
Meg a sok másik élet-palotában
Szívekben ragyog
Szent Nevét zengi az összes teremtmény
Beszélők, szállók s a néma füvek
Mind mutat magára s szól:
Ez Én Vagyok
Az Én Vagyokkal hálok minden éjjel
Kelek fel reggel és töltök napot
Együtt a fényes, élő szerelemmel
Szívem ragyog
Az Én Vagyok a gyönyör húrja bennem
Királynő lettem titkon Általa
Borítsák akár rongyok is a testem
Magasztos élet
Ne keresd máshol, bár mindenhol ott van
Tebenned van mégis legközelebb
Helyezd rá lágyan kezedet szívedre
S mondd: Én Vagyok
KG 2007-07-23
AJÁNLOM AZ OLDALT
Amikor minden elveszett, A végtelen part fövenyén, Búcsú Sz. J.-től,
A Madárszabadító, Jár a baba,jár , A szeretet nem kard, Dal, Nemzés, Én Vagyok
