taiji-corella
taiji-corella
MEN
 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Elfelejtettem a jelszt
 
Mantrk, szdhank, cikkek
Mantrk, szdhank, cikkek : Spiritulis t

Spiritulis t

  2021.12.07. 13:42

gy dntttem, lerom, hogy "mi mindent csinltam", vagyis hogyan jutottam a jelenlegi pontig


Nagyjbl a harmincas veim elejig teljesen "normlis" letet ltem, mg meg nem trtnt 1987 augusztus 17-n az n. "Harmonikus konvergencia", amirl akkor mg mit sem tudtam, de a Fld minden embere szmra (az lk s jvben megszletendk szmra is) alapvet fordulpontot jelentett. Akkor dlt el ugyanis, hogy az illet milyen letutat kvet az ezt a napot kvet jvben: spiritulis vagy materilis ton jr e.

Ezek tnyek, nem pedig minsts - a materilis emberekre ugyanakkora szksg van a vilgban, s a vilg egyenslya szempontjbl is, de a spiritualits (annak tvtjaival s vadhajtsaival egytt) ettl a ponttl kezdett kivirgozni. Nem mintha azeltt nem lett volna jelen, de akkor indult el egy folyamat (amely a mai napig tart, s fog is egy ideig), amivel kapcsolatban minden embernek llst kellett foglalni.

Akkor (csak a felsbb tudatossgom tudomsval) valahogy dntttem, s az egsz letem ebben az irnyban kezdett folyni.

A legels dolog az volt, hogy kptelen voltam tbbet alkoholt inni. Azeltt sem voltam valami ivs, fiatal korban egy-kt buli, rszegsg beesett, felntten, hiba dolgoztam vendgltban, a munkban soha nem ittam alkoholt. Szletsnap, szilveszter, ilyesmi alkalmakkor, meg ha elmentnk valahova, ittam 1-1 italt, de semmi tbb. gy voltam vele, hogy szeretem az zt, de utlom a hatst. Ez utn a pillanat utn viszont gy kezdtem reaglni az alkoholra, mint valami allergis: egy balatoni slt hal mell megivott 1 dl bor, 2 dl szda elegye sz szerint rosszulltet vltott ki (akkor mg hst is ettem), gy kellett hazavinni. gyhogy azt gondoltam, hogy ha ez van, akkor ksznm, megvagyok anlkl az vi 5-6 ital nlkl, mg a konyakosmeggyet is elkerltem. Rudolf Steiner egybknt azt mondja az alkoholrl, hogy olyan a spiritulis ton jr szmra, mintha "valaki le akarna dnteni egy falat, s fogadna egy embert, hogy nyomja vissza a msik oldalrl".

A hsevs volt a kvetkez, kb. egy vre r, ami "vletlenl" eltnt az letembl. Akkor volt a TV-ben az Etka-jga megalaptja, a kedves Benke Etka a nvrvel (mr akkor is 60 fltt jrtak jcskn), s arrl beszltek, hogy a hsevs elhagysval mennyire egszsgesek lettek. A frjemnek akkor pp emsztrendszeri problmi voltak, s azt mondta, prbljuk meg. Mivel n egszsges voltam, ettem hst, csak neki nem fztem, de mivel soha nem voltam nagy hs-imd, azrt nem vezettem kt hztartst, vagyis otthon ettem a vegetrinus telt, de ha elmentnk tterembe, akkor hstelt rendeltem (akkoriban mg sokkal nehzkesebb volt tteremben normlis vegetrinus telhez jutni). Mivel nem olyan srn jrtunk tterembe, sokszor hnapok is elteltek hs nlkl, aztn azt kezdtem szrevenni, hogy a rgebben kedvelt teleim nem zlenek. A hamburgernek furcsa szaga volt, az utols hstel pedig, ami lement a torkomon, egy kszegi kirndulson kerlt a tnyromra.

Volt ott egy csodlatos vad-tterem (szerettem a vadhst), s kt szelet sovny natr z- vagy szarvascomb volt, nagyon jl elksztve, n viszont az egyik hromnegyede utn odaadtam valakinek a trsasgban, annyira nem esett jl. Az illetnek semmi baja nem lett, n viszont Kszegtl Pestig hnytam, gyhogy ezutn azt gondoltam, hogy ha ez ennyire nem kell a szervezetemnek, akkor nem fog kapni.

1989-ben, a rendszervlts utn megsznt az addig meglv cenzra, s lehetett spiritulis tmj knyveket kapni. Mint sok ms embernek, nekem is az Agykontroll volt az els, majd Silva msik knyve, a Gygythatsz. Ha msak a gyerekkori krlmnyeim, akkor valsznleg orvos lettem volna, annyira motivlt a gygyts, ezrt az, hogy a tudatunkkal, a sajt energinkkal tudunk segteni msokon, egy csodlatos lehetsg volt szmomra.

Abban az idben a sgornm, akit nagyon szerettem, mr kezdte elveszteni a kzdelmt a rkkal szemben. Egyik nap megltogattuk Kirlyrten, s ebd utn mindannyian lepihentnk egy kicsit. Az akkor pp knyvbl megtanult, nagyon kezdetleges technikval prbltam valami energit tadni neki. aludt tovbb, mi kzben hazamentnk. Msnap felhvott, s lelkendezve meslte, hogy hirtelen milyen jl lett, mg a kertbe is kiment dolgozni, amire mr hnapok ta nem volt kpes.

Ez szmomra revelci erejvel hatott, hogy van itt valami, ami mkdik, s br meggygytani nem tudtam szegnyt, de ez az eset rlktt erre az tra. A '90-es vek legelejn (szintn "vletlenl") tallkoztam egy ukrn termszetgygysz-csoport tanfolyamval, ahol a felvteli sorn tehetsgesnek talltak, s felvettek (Bky Lszl eggyel flttem jrt). Ez sajt-energis rendszer volt, amihez kapra jtt, hogy mr vek ta tiszta energia-rendszerem volt (mind az alkohol, mind a hsevs elgg alacsony rezgsv teszi a testet).

Lubickoltam ebben a rendszerben, sokfle dolgot tanultunk, egy kis ideig a szellemtudomny terletre is kirndultam, s visszagondolva mr htborzongat, hogy nha mi mindent csinltunk (mentsgemre legyen mondva, mindig a jszndk vezetett)

Valahogy elkerltem a 3. kerleti Vrskereszt klubjba, ahol egy hten egyszer sszegylt egy csom, klnbz mdszert hasznl gygyt, jttek a pciensek s foglalkoztunk velk. Az egsz ingyenes volt mindenkinek, s nagyon hangulatos. Mikor nem voltak betegek, akkor pedig egymssal szrakoztunk. Pr vre r tallkoztam az Univerzlis Energia nev rendszerrel, amit egy vietnmi mester alaptott. Ez is alapveten gygyszati rendszer volt, de nem a sajt energit hasznlta, ezrt lnyegesen egyszerbbek voltak a folyamatok s gyakorlatok. Az extraszenzorika (gy hvtk az ukrnok rendszert) pldul sokszor napi tbb ra gyakorlst ignyelt, olyasmi volt, mint mikor egy zensz karbantartja a tudst a napi gyakorlssal, az Univerzlisban viszont csak egyetlen, napi min. 5, max. 30 perces gyakorlat volt (br az ktelez). Akkor szoktam r a mindennapi meditcis praxisra.

Az energiagygysz "karrieremnek" az anym tragikus halla vetett vget (orvosi mhiba miatt, egy egyszer mttbe halt bele), amikor az sszes tudsom csak arra volt elg, hogy diagnosztizljam, hogy menthetetlen (kt nap kms llapot utn eltvozott - errl mshol rtam mr).

Idkzben talltam Taijit, amit mr rg kerestem. Kint Nmetorszgban az anymnl lttam a TV-ben, ahogy egy knai tantotta, le voltak a lpsek rajzolva talpnyomokkal, hatrtalanul megtetszett, s ahogy talltam itthon is ilyen iskolt, beiratkoztam. Pr v tanuls utn mr csoportom is lett, s letem egyik leggymlcszbb idszakt tltttem oktatknt. Jl fel tudtam hasznlni az energikban val jrtassgomat is, kln tanfolyamok is voltak extraszenz-rzkelsre (br nem a gygyszati, hanem a gyakorlati rszt tantottam).

Valamikor az ezredfordul krnykn beszedtem egy slyos (energetikai) srlst: olyasmihez nyltam, ami messze meghaladta az ermet s kpzettsgemet, gyhogy akkor kezddtek a problmk, amelyek, egyes klvilgi esemnyekkel s egszsgi problmkkal karltve slyos pnikbetegsghez vezettek. Szinte minden, addig megszerzett kpessgem lenullzdott, s br prbltam tartani magam, a vilgban folytatott mindennapi letem is alig volt elviselhet.

Folyamatosan rimnkodtam az Istenemnek (br a kapcsolat Vele is ellehetetlenlt), hogy csinljon valamit, aztn mikor 2007 elejn "vletlenl" rtalltam az Egysgre s Ammabhagavanra, akkor rgtn tudtam, hogy ez lesz az, ami kivisz ebbl a mlysgbl. A programok 3 buszmegllnyira voltak tlem (nem valszn, hogy Kbnyra is elkezdtem volna jrni), s br kb. minden harmadik alkalommal megeskdtem magamnak, hogy ide tbbet a lbam be nem teszem, annyira fjdalmasok voltak a folyamatok, de teljesen tisztban voltam vele, hogy ez a megolds.

Kt vre r mr biztos voltam benne, hogy nemcsak rsztvevje, hanem vezetje is szeretnk lenni ezeknek a programoknak, gy kimentem Indiba s elvgeztem a trnerit, majd 2 v mlva egy elmlytt, pr vvel ezeltt pedig egy n. Felbreds Fesztivlt.

Ez az n rvid trtnetem, gy rzem, most mr nem kell csinlnom semmit, sem a klvilgban (br ha valaki hozzm fordul, akkor szvesen tartok neki programot), sem a bels vilgban. Ugyan minden reggel mg a mai napig lelk meditlni, de egyre kisebb a klnbsg a meditatv s a norml tudatllapot kztt. Azrt reggel nha belemegyek egy-kt "elszlls" gyakorlatba, amit a norml letben nem lehetne, hiszen teljesen diszfunkcionliss vlna az ember, de legtbbszr Dikst kldzgetek a szeretteimnek s ha van rszorul, akinek szksge van r Szval mgis "bezrult a kr", hiszen ez is valamifle gygyszat, br teljesen ms, mint amivel indultam.

A ktezres vek elejn, amikor kezdtem igazn rosszul lenni, az volt a legnagyobb flelmem, hogy az az rzelmi gazdagsg, ami akkor nullra elveszett, soha nem jn mr vissza, viszont nemhogy sokszorosan visszakaptam, hanem olyan hatrtalan dimenzik trultak fel benne, amirl azeltt nem is lmodtam.

 

KG. 2021. 12 .07.

 

 
Pontos id
 
Naptr
2024. Szeptember
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
SZMLL
Induls: 2005-06-21
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!