Indigó

1.

Első pillanattól kezdve úgy érezte, hogy egy UFO pottyant ide valahonnan, egy messzi, messzi galaxisból. Egy idegen, aki más mint a többi, fittyet hány minden elvárásnak és normának. Egy idegen lény, aki lassan, de biztosan, percről percre fel fogja  falni és ez így lesz az utolsó lélegzetéig.

Más, de mennyire más! Fekete, bozontos haj, mélyen a gyűrött homlokába nőve, ráncos, vörös arc, érdes bőr, kirítt az összes többi szép, malacrőzsaszín újszülött közül a csúfságával, alig merte megmutatni az apjának. És az a folytonos üvöltés! Nem éhes, nem szomjas, már tisztába tette, a hasa sem fáj, az egész világa látszólag rendben van, mégis ordít. Végigsírja az éjszakát, belesüvölt a vigasztalan, téli hajnalokba, szétszaggatja az álom lopott perceit, nincs kegyelem, nincs megnyugvás.

Az orvos már türelmetlen, ki se jön. Értse meg, anyuka, semmi baja a kislányának, teljesen egészséges, megint feleslegesen hívott.

Talán vissza szeretne menni távoli hazájába a többi űrlény közé. Oda, ahol narancssárga az ég, ruhásszekrény nagyságú pillangók repdesnek és az emberek állva alszanak, vagy talán csak akkor, ha hallják azt, ami számukra a legszebb zeneszám, angyalok kórusa, csak mi itt a földön a tompa halandók hallják dobhártyaszaggató sírásnak.

Amikor nem ordít, akkor néz. Hátborzongatóan mély, vesébe, csontvelőbe látó szemmel, mint aki tudja és érti a legtitkosabb gondolatát is annak, aki e lézer-szemek fókuszába kerül. Ezek a titkok rendszerint annyira szörnyűek lehetnek, hogy újra üvölteni kezd és folytatja, vég nélkül.

Más, büszke anyák körbemutogathatják a produktumukat a közeli és távoli rokonságnak meg az összes ismerősnek a szomszédságot is beleértve, de ez a kis szörnyeteg egyszerűen alkalmatlan rá. A remény  versenyfutást indított az idővel: majd ha kinő a foga, ha megszólal, majd ha egyszer megnő, akkor majd normális lesz, talán.

Igen, a megszólalás, hát az érdekes volt. Rögtön egész mondatokban kezdett el beszélni, megdicsérte a naplemente szépségét, mikor még járni sem tudott és rögtön az első perctől kezdve idegesítő módon kritizálta a felnőtteket. Később hordóra állva Aranyt szavalt a többi gyereknek, akik persze gurultak a nevetéstől.

Addigra végképp feladta. Ott a Kája, úgysincs más dolga egész nap, legalább megszabadul attól a fürkésző, puritán tekintetétől és végre visszatérhet az Életbe. Ki gondolta volna, hogy Kája eltávozik, sokkal előbb, mint tervezte. Azt se tudta megvárni, hogy kis védence elkezdje az iskolát, nemhogy befejezze.

Attól a perctől kezdve beindult a „mit csináljunk a gyerekkel” őrjítő, megoldatlan dilemmája. Nincs kire hagyni, magunkkal pedig végképp nem cipelhetjük. Elkezdett még az eddigieknél is idegesítőbb lenni. Folyton mindenkit kritizál és kioktat, sasszemmel csap le a legapróbb tévedésre. Csillagászati könyveket olvas és vég nélküli elbeszélő költeményeket szaval. Okoskodik, fantáziál, tündérmeséket és hátborzongató történeteket talál ki és úgy meséli el őket, mintha valóság lenne.

Rémes.

Talán tényleg valóságosak ott, azon a távoli bolygón, ahonnan ide száműzetett, az emberiség romlására.

2.

A pokol igazán akkor szabadult el, mikor Tóni belépett az életébe. Úgy jött, mint egy villámcsapás, mint egy vízesés, elsöpört mindent. Félelmeket, aggodalmakat, nem maradt más, csak a vegytiszta extázis.

Az első perctől kezdve gyűlölték egymást. A kis UFO leplezetlenül és szikrázóan, Tóni egyfajta csendes, viszolygó zavartsággal, mélyen és hűvösen. Talán jobb lett volna, ha kiviszik Kája temetésére, akkor jobban elfogadja világa felfordulását, az ismerős emberek eltűnését és felcserélődését.

Akkoriban úgy gondolta, elég lesz ennyit mondania: „Az volt az Apa, most akkor ez lesz az Apuka és kész."

Szerencsére hamarosan felcsillant a megoldás reménysugara: egy egész évre kiszabadulhat ebből a nyomasztó hármasságból. Kettesben Tónival, maga a mennyország! Együtt lakni, együtt dolgozni, együtt a nap huszonnégy órájában. Milyen kevés ez a huszonnégy óra, legszívesebben kifeszítené harmincra, százra, örökkévalóságra. Egyetlen percre se kikelni a karjából, ölelni, dédelgetni, kiszolgálni. Idillikus hetek és hónapok, pont, mint a romantikus filmeken, amiket annyira szeretett. Karonfogva a szűk kis utcákon, a hajukba belekap a sós tengeri szellő. Vagyis csak az övébe, mert Tóni kopasz, mint a tök. Csak néha kúszott be szívébe alattomosan a szorongás, mint a gázon felejtett étel gyanús szaga: vajon mi lehet a gyerekkel.

A nagynénje ugyanis utolsó pillanatban visszamondta, Isten őrizz, ide ne hozzák neki egy egész évre, nincs az a pénz. Maradt a nagynéni apósa és anyósa, a gyerek ugyan sose látta őket azelőtt, de ez lényegtelen. Hogyan is látta volna, mikor a két család ősidők óta haragban volt, csak a szép kerek összeg enyhített kissé a fagyos kedélyeken.

A gyereknek szemlátomást jót tett ez az év mert sokkal csendesebb és elviselhetőbb lett. Szinte meg se szólalt, az összes idegesítő okoskodását és tudálékos nagyszájúságát levetkőzte. Igaz, hogy jócskán leromlott az addig kitűnő tanulmányi eredménye de ebben az életkorban ez természetes.

El sem hitte, amikor hamarosan újabb lehetőség adódott utazni. Most már két év Tónival, csodálatos, felhőtlen együttlét, bár a tengerparti hajlobogtatás most csak télikabátban, jeges szélben lehetséges, mert most északra mennek. Újabb gyors és eredménytelen kör a rokonságban, végül vidékről sikerült valami nénit hozatni a gyerek mellé. Ezt se ismerte azelőtt, de nem baj, legalább nem lesz otthonról kimozdítva. Kapott egy kutyát is, azzal majd ellesz.

Egy év után az öreglány feladta, úgyhogy kénytelen volt kihozatni magához a nyári szünetre, aztán meg majdcsak lesz valahogy. Hát nem lett sehogy, a gyerek ottragadt a nyakukon egész tanévre, azzal az idegesítő szokással megfejelve, hogy folyton kikérte magának, ha gyereknek nézték. Nem is volt már az, hanem valami átmeneti lény a hernyó és a báb közt. Dohányzott, festette a szemét és olyan hangon próbált beszélni, mint Karádi Katalin. Szerencsére a kutyáját elcsapta egy motoros, úgyhogy legalább arra nem volt gond. Mindenesetre sikerült teljesen tönkretennie az idillt. Tóni egyre idegesebb lett, szinte allergiás erre a kis nő-kezdeményre. A viszonyuk napról napra romlott, pokol lett a mennyországból. Összezárva néhány négyzetméteren, ahol folyton neszezett, szuszogott, rágcsált és motozott valaki, akinek nagyon nem kellett volna ott lennie, de képtelenség megszabadulni tőle.

Mire hazaértek, a házasságuk romokban hevert.

3.

jaj, tejóég, az anyám, tejóég, az anyám mennyire hülye már megint képtelenség szótérteni vele mióta otthagyta az a barom tisztára bedilizett addig se volt valami csúcs, na mindegy nemérdekel ma lemegyünk a Zsuzsával Woodsra ott lesz az a tökédi gitáros vagy nem is, inkább a billentyűs kéne a dilis kalapjával pizsamafelsőben . napszemüveget veszek mint a menedzserük tiszta menő éjszaka napszemüveg nemlátok nembaj felveszem a fekete  overallomat harisnyacsizma, csak egy sál a derékon, mag jó sok smink tök jó.

Fák

Ég

Busz-kapaszkodó

Járda

Ég

Ég

Járdaszegély

Fák

Ég

Ég

Ég

Lépcsőház  (csókolom Bori néni kicsit ki vagyok ütve – Azt látom)

atyavilág micsoda cucc volt soha többet soha többet soha többet nagyon rosszul vagyok vajon hogy kerültem haza de jó hogy az anyám megint elhúzott úgy néz ki mostmár végleg legalább nem sápítozik itt nekem. Hozzáment egy némethez úgy hívja őrült dajcs. Na ki itt az őrült az egész világ velem az élen nem kéne ezt már mégse kéne de nem érdekel az egész semmi nem érdekel a nagyszünetben bedobott marék speed se használ az a legrémesebb mikor kimegy olyan mintha kihúznák a lufiból a dugót nem akarom ezt az egészet nem akarom elég volt elég elég

4.

Mária aznap reggel is úgy ébredt, mint az elmúlt ki tudja hány évben. Csendesen felgyújtotta a kislámpát, papucsba bújt és kicsoszogott a konyhába kávét főzni. Az örege még aludt, előző este sokáig dolgozott a műhelyben, hadd pihenjen szegény. Amíg itta a kávét, tűnődve simogatta a terítőn a ráncokat. Hamarosan elindul egy új nap, kinyitja az üzletet, elbeszélget a vevőkkel. Átveszi a kicsorbult késeket és ollókat és átadja, amit az Öreg megélezett és talán néhány dolgot el is fog adni a készletből.

A kislány délután jött be az üzletbe. Tétován jött le a lépcsőn, görnyedt tartás, szemébe lógó haj és valami vigasztalan légkör lengte körül. Mária, kedvesen rámosolygott. Szeretett beszélgetni a vevőkkel, büszke volt rá, hogy mindenkivel szót ért. A kislány borotvát vett. Nézegetett egy újat, de nem volt rá pénze, így végül egy felújított mellett döntött. Kérdezte, elég éles, hát persze, az Öreg mindig tökéletes munkát végez. Mostanában már kevesen használnak borotvát, mindenki pengével borotválkozik, biztos az apukájának veszi ajándékba. Vagy a nagypapájának.

5.

na végre itt van milyen helyes volt az öreglány aki eladta remélem éles nem akarom hogy fájjon nem félek nem félek nem félek nem a frászt nem akkor se akarom ezt tovább különben is az összes pénzemet ráköltöttem erre a szarra holnap nem telik kajára azt leszarom de cigire se hülyeség nem is lesz holnap nincs holnap nincs nem kell nem akarom elég volt elég volt elég

Basszus, ez fájt.