A másik egyfajta üzenet volt, amiről úgy éreztem, hogy rajtam keresztül az egész közösségnek szól. Az a helyzet, hogy ezek a tanítások nem verbélisan jönnek, hanem képszerűen, és valahogy egy tömbben, vagyis hogy betűk, szavak, mondatok egymás utáni sorjázásával sokkal nehezebb visszaadni, de mivel a kommunikációnk jelenleg ezen a csatornán folyik, megpróbálom, és azt is, hogy a tartalom ne torzuljon, vagy sérüljön.

Tehát azt mutatták, hogy jó-jó, Srí Bhagavan mindig azt mondja, hogy a világi (Iham) vágyak is fontosak, és ki fogja elégíteni azokat, hogy jól érezhessük magunkat, de a jelenlegi helyzet kíván tőlünk némi belátást. A kép az volt, hogy a pici óvodást vezeti a szülő kézenfogva, ő pedig nyújtogatja a kis kezecskéjét: "Jaj de szép, ezt is akarom, azt is kérem!" Ha pedig nem kapja meg: "Csúnya mama, nem is szeretlek, brühühű!" De kivételesen most (legalább a Jagnya-tagok és az elközelezett követők) helyezzenek annyi bizalmat AmmaBhagavanba vagy az Istenükbe, hogy most azt kapjuk meg, amire a jelen helyzetben szükségünk van, és ha nem kapunk meg valamit, az azért van, mert elfordítaná a fókuszunkat a munkáról . Vagyis egy kicsit nőjünk fel az óvodás szintről legalább iskolás gyerekekké, akiknek már van be- és rálátása arra, hogy "anya-apa" a legjobbat akarja nekik, de most ezek és ezek a lehetőségek, és esetleg a vágyakat alá lehetne rendelni a munkának.

Mondom, ez az én interpretációm, és mint ilyen, átment az én elmém szűrőjén (ami viszont szükséges az átadáshoz), szóval itt nem az az üzenet, hogy mostantól mondjunk le mindenről, és egyfajta aszkéta, spirituális életet éljünk, hanem hogy speciális idők jönnek, ahol fontossági sorrendeket kell felállítani, és higgyünk abban, hogy az ideális körülmények alakulnak ki, mindig, kivétel nélkül, még akkor is, ha az a világi énünk számára talán kevésbé vonzó. 

Remélem sikerült átadnom a rámbízott üzenetet