2007 aug.-dec.
2007.08.05. 16:34
Otthon, Holdfényes álom, Szívbaj, Karmakerék, Mint Pénelopé...L és L (Rekviem egy szerelemért), Őszi vers,
Otthon
A tenger csendjében élek
Akvamarinkék hűvös csendben
Lélek-palotám ablakán
Kihajítottam minden árnyat
Minden szót, mondatot, ami gátol
Mocsárba húzó mély emléket
Minden bántást, ami beégett
Lelkemben nyomot hagyva végleg
Megnyomorítva könnyű szárnyam
Akvamarinkék fényben élek
Nem kell többet a mások fénye
Mely szerelemnek képzelt súlyos,
Lehúzó láncok önként rámtett,
Körém aggatott, rám kovácsolt
Bilincs-rendszere már nem fojt meg
Áthat mindent a tenger csendje
Sajgó sejtjeimet átmossa
Félelem-tőrrel mélyen átjárt
Vágyak tüzével szétkorbácsolt
Hiányok kőüregével sajtolt
Kézimalommal őrölt porrá –
Ez most a tenger mély homokja
Teljesülőben régi vágyam
Pálmalevélből rótt kis házam
Bennem a tenger végtelenje
Ülve a partján nincs több vágyam
Áthat a fénylő, áldott csendje
Felkel a reggel, sugarával
Cirógat, lágyan mossa arcom
Mossa a fényben, hűvös árnyban
Meglel a dél az áldott partján
Hatalmas, fénylő napvilágban
Halakkal úszom. Csendes ebédem
Gyümölcsök s kókusz pálmalevélen
Táncom a lemenő nap fényében
Annyira könnyű, szinte talpam
Alig érinti part homokját
Ráleheli csak gyöngéd csókját
Lépdelve-szökve újra égbe
Éjjel a bársony-kék palástot
(csillag-szövése oly hatalmas)
Rámveti lágyan, legyen ékkő
Hold-tiarám, fejemre kúszva
Lassan az égre felvonulva
Én leszek itt az éj-királynő
Nyitva a fényes, mély folyosó
Melyen az ég lakói jönnek
Látogatóba mind-mind hozzám
Körbe megosztva kincseinket
Itt a világom, lépj keresztül
Ajtaja tárva, légy hát vendég
Legyen sajátod, építs fényből
Csodapalotát Önmagadnak
Elébed tárul minden lépcső
Íme, kitárva minden ablak
Sződd össze fényből, csendből, dalból
Építs világokat magadnak
Költözz be végre, éljél benne
Holnaptól így lesz, vagy már mától
Nem kell elválnod a világtól
Kulcsa kezedben, nyiss hát ajtót.
KG 2007 08 01
-------------------------------------
Holdfényes álom
Látnom kellett a Holdat
Ott sötétlik
Ott vöröslik
Ott fehérlik az égen
Látnom kellett a fényét
Ott világlik
Ott sugárzik
Lombkoszorúból úgy kiválik
Látnom kellett az égen
Felragyogva
Fenn magasba’
Felhők közt az égre dobva
Mély ibolyába fellobogva
Fénykoszorúba
Úgy befonva
Körbefogva szép szavakba
Egy csillag ragyogott középen
A Hold arcában
Az égen
Ahol valaha éltem
Látnom kellett a ködben
A helyet
Ahonnan jöttem
Határtalan örömben
Ajtó csukódik mögöttem
KG 2007
-------------------------------
Szívbaj
Kedvesem, nézd kedvesem, farkasodúban élek
Acsargó fogak csattognak folyton köröttem
Kedvesem, én kedvesem messzire elzárva Tőled
Egyedül Mikael Arkangyal lépdel mögöttem
Gyönyörű Mikael Arkangyal mögöttem lépdel
Érzem amikor lángoló kardját kivonja
Átkarol lágyan, gyöngéden óvó kezével
S tűzbőlfont kardját lassan a hátamba nyomja
Kedvesem, én kedvesem, megígértem Neked egykor
Nevedre emlékszik utolsó szavával ajkam
Mikael, gyönyörű Mikael Arkangyal kérdi
Isten palástját majd mikor láthatja rajtam
Kedvesem, jöjj kedvesem óvó ölembe
Szívem ölébe acsargó farkasok gyűlnek
Dajkállak, bármilyen szemeddel nézel szemembe
Háztetőn sötétlő seregben varjak ülnek
Mikael, gyönyörű Mikael Arkangyal, kardod
Hátamba döfve, örömtől csillogó szemmel
Felszabadulva mostmár megvívhatom harcod
Vöröslő szemektől végre nem elmenekülve
Kedvesem, én kedvesem, legyél a társam
Tégy engem szerelmes fegyver-állványoddá
Hátamból kirántva gyönyörű lángoló kardod
Légy a Sötétség örök elátkozójává
Gyönyörű Mikael Arkangyal mosolya éget
Egyetlen fújással hamut reptet az égbe
Hatalmas palástja beburkol engem és Téged
Elszállunk végre a sugárzó Messzeségbe
KG 2007
-----------------------
Karmakerék
Aki felett pöffeszkednek
Az már pöffeszkedett egyszer
Aki felett ítélkeznek
Az már ítélkezett egyszer
Egyszer? Százszor! Tízezerszer
Az, akit most nem szeretnek
Az már nem szeretett egyszer
Akivel most gyűlölködnek
Az már gyűlölködött egyszer
Egyszer? Százszor! Tízezerszer
Aki felett uralkodnak
Az már uralkodott egyszer
De hatalmát nem használta
Alázattal, szeretettel
Egyszer? Százszor! Tízezerszer
Az, aki most nem tud adni
Az már szűkölködött egyszer
Aki pedig nem tud kapni
Zsugori lehetett egyszer
Egyszer? Százszor! Tízezerszer
Az, akit most megaláznak
Az már megalázott egyszer
Akivel most rosszul bánnak
Hatalmaskodhatott egyszer
Egyszer? Százszor! Tízezerszer
Ha a szíved szolgalélek
Fellázad a szolgálattól
Ha koronád nem a véred
Részegülsz a hatalomtól
Egyszer? Százszor! Tízezerszer
Szenvedésben, fájdalomban
Kínok közt fetrengő ember
Emlékezzen jajszavában
Fájó sebet osztott egyszer
Egyszer? Százszor! Tízezerszer
Aki szenved, szemén hályog
Könny borítja be a szívét
Nem látja a másik ember
Mélyről jövő kínkeservét
Egyszer? Százszor! Tízezerszer
Van e kiút a sötétlő
Feketéllő rengetegből
Ha betéved a halandó
Kitalál-e innen egyszer
Egyszer? Százszor! Tízezerszer
Ha a lelked tiszta fénye
Áthatol a porcsuhádon
Ha a szíved csupa ének
Megválva a fájdalomtól
Egyszer? Százszor! Tízezerszer
Mint Pénelopé, lassan forgatva a rokkát
Szövöm életem színpompás szövetét
Teljen időm míg eljön a visszatérés
Felkel szívemben Napod
Lásd, Odüsszeusz is visszatért egyszer
Próbára téve kedvese hitét
Szövögetett csak gyönge kezével
Lassan töltve időt
Nehogy a kérők sóvár hadába belépve
Elfelejtse édes hitvese nevét
Széthordva kincsét az öt érzék mezejére
Tévedve bukjon el
Úgy hordja elé talmi aranyát a sötétség
Pislákló lámpafényt hazudva Napjának
Festett arcú, hamis kérő vigyorába
Rejtve a tőr
Elbutul ő a méz-szavú bóktól
Elhiszi már hogy élete kincse halott
Kész lenne gyémántot elcsereberélni a kőre
Sárra a nektárt
Isten, a fényed úgy vonult le rólam
Mint nyári nap bújik a felleg mögé
Sötét haragával felszántva a tágas
Ég mezejét
Hogy hiszem el, hogy Istenem elhagy örökre
Hogy hihetem hogy nem talál vissza felém
Pénelopé, a szíved egyszer is vonta be kétség
Visszajön Ő?
Ül Pénelopé, lassan forgatva a rokkát
Szőve a vágyát, hosszan töltve időt
Minden kis szála a szépség szövetébe befonva
Kedvese arca
Ha Odüsszeusz eltéved egyszer a szirten
Veszve a bércen feledi kedvese nevét
Hogy hagyna el engem többet az Isten
Feledve Szívem
Nincs rejteke már az elveszített szavaknak
Nincs látszat a lélek kék meredélyeiben
Úgy szántson engem mélyen végig a fényed
Mint penge a földet
Úgy hassa át Neved a lelkem mint az angyaloknak
Úgy járjon a Fényed rajtam, mint puszta mezőn
járja a szél végtelen útját
Fenn suhogón
Legyen a szívem telve a tiszta sugárral
Hitvese várja a mátkát, lépjen elő
Elhárult végre, nincs akadálya
Eljöhet Ő
KG 2007-08-05
-----------------------------------
L és L (Rekviem egy szerelemért)
Van, akinek megadnak mindent
Attól, kinek keze üres
Elveszik azt is, ami nem volt
Sohasem volt az övé
Halott szobor a két szerelmes
Ha Lót is odafordul egykor
Nézve, hogy pusztul el a háza
Mások bűneiért
Két sóbálvány a parton örökké
Egymás felé emelve a karjuk
Lépne a láb, mozdulnának a vállak
De nem tud élni a só
Ha Siegfried már bájitalát megitta
Hiába fut láng tengere felé
Brünhildét elzárja tőle örökké
Tűzszövedék
Lőrinc barát megkeveré már a mérget
Arcára borul a bamba tetszhalál
Kriptába zárva mindkét félnek
S nincs út kifelé
A szép szavak gyöngyét mind eltemetve
Dús rakománya tenger mélye alá
Úgy süllyed, vissza sohase hozzák
Kincskeresők
Lásd, kéz-fogva lépdel az egyik
Vezetve vakként úgy botorkál
Hosszú, mély sötétségbe beveszve
Elborul ő
Szédült táncban pörögve a másik
Úgy járja az útját mint bús szökevény
Kivetve örökkön a világból
Hontalanul
Mért űzi egymás karjába az Isten
Két szeretőt, ha az életük álom
Szerelmük fénye a porba alázva
Oktalanul
És ő, kit vádak vad dühe mérgez
Mért hagyja a földi világon
Élte szövetében felfesleni a szálat
Szétszakadón
Míg áll a föld és nap süt az égen
A két szerelmes csak nyújtja kezét
Nyújtja, de el sosem éri a párját
Végtelenül
Ha végül Hádész birodalmába beérnek
Lakot vesz egymással a két szerető
De tán még ott is közéjük állhat a törvény
Nincs menedék
Csak majd ha a Megváltó eljön a Földre
A Szíve tüzében égeti bűneink el
Akkor léphetnek végre felszabadítva
Egymástól el vagy egymás felé
KG 2007-09-23
---------------------------------
Őszi vers
Tegnap még színpompás, varázsos
Virágszőnyege a parknak
Halomba rakva mind kiszáradt
Földjében jégvirágok laknak
Kiált az ölyv, de fenn az égen
Csak sötét varjúnép körözhet
Bezárva ülve ketrecében
Büszke madár, határa földnek
Határa égnek szürke felleg
Határa napnak őszi alkony
Határa létnek lusta csendek
Határa testnek nagykabátom
Minden levél még fenn a fákon
De éjjel titkon lecibálja
Mindet a szél, mely észak ormán
Születve szabadult a világra
Üres a büszke ház, a fényes
Nagy szálló, nincsen benne vendég
Idegenül lépek be, félve
Hol oly otthonos voltam nemrég
Kihuny a fény lassan az égen
A sárga lámpasorba lobban
Kilépek lassan életemből
Helyemre a tél végleg betoppan
De bús kedvem elillan nyomban
Amikor éjjel fára mászom
Nevetve folyvást, csak nevetve
Az őszbe öltözött világon
KG 2007 10 11
------------------------------
|