Ezek a csodák velem történtek és mind Ammabhagavanhoz és az Egység Mozgalomhoz kapcsolódnak.

1. Kapcsolat az Istenivel

Programon az első trénerem, Márk mindig azt mondogatta, hogy próbáljunk a saját, belső Istenünkkel erős kapcsolatot kialakítani és ehhez válasszunk egy formát. Aztán viccesen azt mondta, hogy ez a forma lehet akár egy rózsaszín Mikiegér is, csak az a lényeg, hogy működjön.

Mikor először voltam Indiában, Trénerképző programon, az egyik 64 Diksa folyamaton (1) történt az alábbi eset. Bár lelkünkre kötötték, hogy egyetlen szándékot fogalmazzunk meg, én mégis a bőség zavarával küszködve hol ezt, hol azt a szándékot tartottam az elmémben. Szinte végig csukva volt a szemem, de egyszercsak kinyitottam, pont akkor, amikor az Istenemmel való erősebb kapcsolat volt a kérés és éppen kaptam a Diksát. Egy rózsaszín Mikiegér töltötte be a látómezőmet, ami az adó pólóján volt. Tényleg jó humora van az Isteninek, mert nagyrészt fehérben voltunk, de legkevésbé sem figurás pólóban.

2. Felébredett állapot

Ez is ugyanazon a kurzuson történt, később, a tréner-avatás után. Az is megért volna egy külön cikket, hogy amikor meghoztam az elhatározást, hogy ez nekem kell és költséget nem kímélve ki akarok menni Indiába, akkor milyen terelgetésen mentem keresztül. Jó nagy erőfeszítésébe került az Istenemnek, mert ha egyszer elszánom magam valamire, akkor megyek előre, "tökön-dinnyén". Volt olyan kép is (mediben), hogy ugrálok egy körtefa alatt, de nem érem el a gyümölcsét mert még éretlen, aztán ahogy megérik, szépen lehajlik az ág. Már nem is csodálkoztam, mikor este edzésen egy tanuló ugyanolyan körtéket hozott a kertjéből, amilyeneket láttam mediben. Telesírtam az internetet, hogy menni akarok, de egyedül nem szívesen, viszont tolmácsolás nem kell. Ment is ki egy kisebb csoport, de nem jutott el hozzám az infó. Végül 2010 decemberében egy viszonylag nagy létszámú csoporttal sikerült kimenni, és kiderült, hogy ezt az egyetlen kurzust (párszáz fő) Srí Bhagavan saját kezüleg avatja fel trénernek. Mind előtte, mind utána a daszák végezték ezt.

Hogy maga az érzés milyen volt, mikor Srí Bhagavan a fejemre tette a kezét, miközben én érinthettem a lábát, nem tudom elmondani, csak azt, ami utána történt.

Valahogy kitámolyogtam és elterültem. Teljes csend volt, kívül és belül. Nem volt semmi, de az valami nagyon csodálatos volt, ennél értelmesebben nem tudom leírni. Egyszercsak megjelent a látóteremben valami, ami alul fehér volt, fölül pedig barna és valahonnan elő kellett keresnem az elmémet, ami felvilágosított, hogy ez egy Dasza és épp beszél hozzám. A szavak értelmét nem fogtam fel. Aztán elkezdett mutogatni, én pedig rájöttem, hogy azt akarja, menjek arrébb a napról az árnyékba. Nekem itt is tökéletes volt, de mivel ő azt akarta, arrébb másztam.

A csend tartott a buszon is hazafelé. Ahogy átmentem a kampuszon, láttam egy virágzó hibiszkuszbokrot. Olyan volt, mint mikor valaki onnan tudja, mi az a hibiszkusz, mert mutattak neki valami elmosódott, fekete-fehér képet róla, most viszont látja élőben is. A "hibiszkusz-ság" olyan intenzíven jelent meg, hogy nincsenek rá szavak. Utána bementem a hálóterembe és ledőltem az ágyra. Minden tökéletes volt addig, amíg a testem nem akart mosdóba menni és ezzel elég nagy problémát okozott, mert sehonnan nem tudtam a mikéntjét előszedni. Aztán úgy oldottam meg, hogy felbontottam részfeladatokra és ilyen vektorokat húztam (1: fel kell kelni az ágyból- irány: erre. 2. ki a folyósóra, irány: arra stb).

Utána azt mondta a test, hogy étel kell neki, úgyhogy az előző technikával lementem az ebédlőbe. Még üres volt, és ott is lett vége a szép felébredett állapotnak, a következők miatt:

3. Egység-élmény

(az előző történet folytatása)

Üres volt az ebédlő, amikor bementem, kicsit korán volt még, aztán elkezdtek szálingózni az emberek. Ekkor teljes megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy én vagyok az ebédlő és mindenki, aki belép, énbelém jön be. Ez az eddig háttérbe vonult elmémnek annyira sokkoló tapasztalat volt, hogy hirtelen kiütött a magas tudatosságból.

Ez az élmény megismétlődött velem egyszer itthon is. Egy tikkasztó kánikulai napon kimentem a strandra és épp a medencében pancsoltam, mikor eszembe villant, hogy mindig csak akkor jut eszembe Bhagavan, ha valami bajom van. Bhagavan így, Bhagavan úgy, ez kell, az kell, segíts, stb. Azt mondtam magamban, hogy most minden rendben van, minden csodálatos, mások a kánikulában szenvednek, én meg pancsizom, úgyhogy szeretném megosztani Vele ezt az élményt. Kb 2 perc telt el, mikor fellépett ugyanaz, mint az ebédlőben: én voltam a medence és minden ember is, aki fürdött benne. Másodszorra már nem volt annyira sokkoló, deképtelenség volt pár másodpercnél tovább benne maradni. Ha megteszem, el tudtam volna mondani mindent mindenkiről, aki akkor fürdött.

4. Újabb felébredett állapot

Ez 2012-ben történt, a 4 hetes Elmélyítő Kurzuson, ami egyébként számomra a legerősebb, transzformatív állapotokat hozta. (Írtam róla naplót is, akit érdekel, megtekintheti a "Napló" menüpontban, 2012, július, augusztus). Srí Bhagavan tartott akkoriban, a szokásos, "kérdés-felelet" darsanokon kívül ún. hindu darsant is, amikor nem beszélt, hanem csak ült fent az Egység Temploma fölső szintjén a trónon és áldást osztott.

Ez egy csodálatos program volt. Nem vihettünk semmit, még cipőt se! (2) A vizes flakon engedélyezve volt, de nem vittem, egyrészt, hogy ne kelljen kimenni a mosdóba (messze volt), másrészt meg azt mondtam, a semmi az semmi, ha nem vihetünk semmit, akkor nem viszek. Korlátokkal elosztott szektorokban ültünk, a férfiak és nők, külföldiek és indiaiak elválasztva. Rengetegen voltunk, minden szektorban mint a heringek (akkor még azok az ülő-alkalmatosságok se voltak, amik most) és hosszú ideig élő badzsan zenekar játszott, majd megjelent Srí Bhagavan. Az volt a benyomásom, hogy a maximumban, amennyit ez az emberi forma elbír (anélkül, hogy szétégne), a Szentség olyan magas állapotában volt. Most tudatosodott csak, hogy mennyire le kell transzformálnia a tudatosságát akkor, amikor a kérdéseinkre válaszol, és az is, hogy ez a természetes tudatállapota.

Fogalmam sincs, mennyi ideig tartott a darsan, teljesen időn kívül voltam, be a felébredett tudatállapotba igazán az lökött be, hogy elkezdtem a darsan után kapcsolódni és barátkozni az indiai nőkkel, akiknek a szektora a miénk mögött volt. Nem beszéltünk, csak nevettünk és megfoguk egymás kezét. Egyszer jött egy idős nő, szétlökdösött mindenkit és megfogta a kezemet, ekkkor mintha nagy energia-mennyiség áramlott volna át belőlem hozzá, de ez rendben volt, mint minden más is. Itt kerültem ki igazán az időből és az elme szándékaiból. Egyszercsak jött valaki és összeszedett, majd kedvesen elkezdett kifelé támogatni. Utólag már tudom, hogy biztos egy dasza szólt, hogy már menni kell visszafelé, indul a busz és hozzon ki valaki.

Olyasmi volt, mint a tréner-avatás után: nem volt akaratom, se semmilyen preferenciám (maradni, menni, busz indul, kampusz, ezek mind értelmezetlen fogalmak voltak) úgyhogy követtem. Egyedül nem tudtam volna menni, viszont mikor figyelmeztetett egyes akadályokra, pl. lépcsőre, akkor valami tudta bennem, hogy nem botlottam volna el, viszont határtalan hálát és szeretetet éreztem iránta, hogy vezet, bár azt sem tudtam, hogy ki (később derült ki, hogy egy spanyol nő volt, aki mögöttem szokott ülni a medi-teremben).

Kifelé menet a bejárati lépcsőt fellocsolták (nyár volt és borzalmas hőség), és a legfontosabb horgonyom (3) a meleg vízbe érő lábujjam volt, a mai napig tisztán megvan az érzés és szoktam is használni.

Mivel ezt a 4 hetet nagyon intenzíven megtöltötték számunkra programokkal, aznap délutánra betettek valami nagyon erőset, ezért egy nap alatt megjártam a mennyet és a poklot egyaránt.

5. Szent Erdő

Itt igazából maga az egész helyszín volt a csoda. Csak azokat hozták ki, akik az Elmélyítő kurzus mind a 4 hetén résztvettek. Azt hiszem, ez már az utolsó héten volt, amit "Process week"-nek hívtak és ha lehet, még az eddigieknél is erősebb dolgok történtek.

Hosszas buszos zötykölődés után (még vízmosáson is mentünk át) egy gyönyörű, hegyek karélyába zárt völgybe értünk. Kis patak csörgedezett át rajta, árnyas fák és egy köves domboldal, és minden élt. A kövek, a fák, az épületek, a patak, minden annyira élő volt, hogy beszélgetni lehetett velük, tanítást és áldást kérni tőlük.

Itt az egyik csoporttársam került felébredett állapotba, aki egy fára kötött nagy kendőben hintázott egész idő alatt (sajnos csak fél napot voltunk ott), és mikor visszaértünk, megmaradt ebben az állapotban. Lejött ugyan programra, de végig nevetgélt vagy dudorászott, szerintem fogalma nem volt, hol van és mi történik. A program végén majdnem mindenki kért tőle Diksát, sorban áltunk előtte és majdnem olyan erős Diksája volt, mint az Egységlényeknek (4).

6. Felébredett állapot, máshogy

Ez 2018-ban, az "Ekam Enlightment festival" (Egység Felébredés Fesztivál) rendezvényen történt. Mint neve is mutatja, a felébredéshez próbáltak elvinni minket, tanításokkal és gyakorlatokkal (erről is van napló, 2018 december). Kb. a második-harmadik napon történt. Amiben teljesen más volt, hogy az elmém sértetlen maradt, ami eltűnt, az egyfajta keretrendszer. Mint minden, a hétköznapitól eltérő tudatállapotot, ezt is nagyon nehéz elmagyarázni, leginkább ahhoz tudnám hasonlítani (és ezt is mondtam a megosztáson), hogy mindenki hord magával egy hátizsákot vagy kézitáskát, amiben a szükséges dolgait tárolja (lakáskulcs, pénztárca, telefon, stb.). Ez a táska eltűnt, de mikor riadtan körülnéztem, hogy hol a holmim (folytatva a hasonlatot), akkor mindent maradéktalanul megtaláltam, lebegve magam körül. Ez az egész csak egy hasonlat, de így tudom leírni és átadni legjobban.

Vagyis mindaz, ami "én vagyok" (amiről persze tudjuk, hogy hamis azonosítás, de mindezt csak a tanításokból tudta az ember eddig), szóval ez a személyiség, ami hivatalos papírokból, szülőkből, emlékekből, vélekedésekből és vérmérsékletből, meg még rengeteg dologból áll össze, teljesen eltűnt, de homlokegyenest máshogy, mint az előzőekben leírt tapasztalatoknál. Itt nem volt olyan drámai a változás, mert ezek az elemek, melyek a hétköznapi tudatosság személyiségét alkotják, valahogy elérhetőek és hozzáférhetőek voltak, csak már nem az "én" részeimként azonosítottam őket, nem ezek határozták meg a létezésemet, nézőpontjaimat, stb. A Létezés valahogy kiszabadult a meghatározott és meghatározható korlátok közül és egy más dimenziót kapott, ami egyrészt pont ugyanolyan volt mint eddig, másrészt teljesen más. Tudom, hogy ez paradox, de csak az anyagvilágban van logikus, ok-okozati struktúra, a spiritualitás paradox. Sőt, tovább megyek, nem is spirituális az a dolog, ami nem paradox.

Srí Bhagavan azt mondta, nem lehet meghatározni és megjósolni a felébredés menetét, mert ha 7 milliárd ember van, akkor 7 milliárd különböző felébredés. Ezek a magas tudatosságú élmények elmúltak, némelyikük el is lehetetlenítené a normális életet és szívem mélyéből hiszem, hogy az Istenünk (bárhogy is nevezze magában az ember) vezetése alatt állunk és csak olyan dolgokat ad, amire szükségünk van. Vagyis mikor hazajövök, ezek a nagyon magas tudatállapotok inkább akadályoznának, mint segítenének az életemben, de a változás, bár észrevétlen, de folyamatos.

Azért írtam le ezeket, mert sok tévhit kering a felébredésről (főleg olyanok között, akiknek csak olvasmányokból származik a tapasztalatuk) és szerettem volna, ha már egy "Mukti-Avatár" követői vagyunk, hogy a személyes élményeim árnyalhassák a követőkben kialakult képet, aki pedig túl van az első tapasztalatokon, összevethesse ezeket a sajátjaival.

Azért adtam a "Csodák" címet, mert számomra ezek az igazi csodák. Nem gondolnám, hogy szükségem lenne olyan "bizonyítékokra" és megerősítésekre, hogy víz, olaj, méz vagy kumkum (5) folyik a Srimurtiból (Indiában ezek a csodák általánosak), számomra egy fixnek tűnő elme-struktúra felolvadása és eltűnése legalább akkora - vagy nem nagyobb - csoda, mint egy életre kelt Srimurti.

                                                                                                                                             KG 2020 08 10

Jegyzetek:

1. 64 Diksa: 8 ember körbeül és felváltva felállnak és Diksát adnak a többiek fejére, végül 1 körben 64-szer érintik meg az ember fejét, hatásos és erős gyakorlat

2. Akkor még nem alakították át a Templomot egyfajta hatalmas és gyönyörű előadóteremmé, cipősszekrényekkel, mosdóval és biztonsági személyzettel, hanem valóban Templom volt, az Egység Temploma. A cipőket (amikor volt nálunk) kint, a lépcső alján tettük le

3. a horgony egy nagyon fontos fogalom, olyan dolog, amit arra használunk, hogy egy érzést rögzítsünk és máskor is elő tudjk hívni a horgony segítségével. Az Agykontrollosok az ún. háromujj-technikát használják, de horgony lehet bármi, ami kapcsolódik az adott dologhoz, pl. egy zene, amit a trénerünk használt programon, vagy egy tudatosan kialakított dolog, kép, hang, mantra, mudra (kéztartás) stb.

4. Az Egységlények olyan daszák, akiket Srí Bhagavan még a daszáknál is magasabb tudatállapotba vitt fel. A daszák fehér, az Egységlények narancssárga ruhát hordtak és volt köztük, aki nem tudott beszélni, járni is alig, de mások viszont teljesen "normálisak" voltak, (ami az elme hozzáférhetőségét illeti). Az egyik legnépszerűbb programot is egyikük tartotta, kiváló humorral.

5. A kumkum egy piros por (megfog mindent egyébként, kivehetetlenül), amit főleg szertartásoknál szoktak használni