Ezután a jelenség intett a zarándokoknak, hogy kövessék. Odavezette őket a vízmedencéhez, és hirtelen szürke tunikás szolgálók serege rajzott ki egy kis ajtón, ami eddig valahogy rejtve maradt. Még két lila ruhás asszony jött elő, ők idősebbek voltak, és árgus szemekkel felügyelték, ahogy a vihorászó szolgálók mindenkit megszabadítanak a ruháitól. Meret már épp tiltakozni akart, de az ajkára fagyott a szó, amikor a mellé állított szolgáló a fejére borított egy sajtárnyi vizet. Innentől összekavarodtak benne a dolgok. Engedte, hogy a szolgáló tetőtől talpig lecsutakolja valami érdes kefével, utána pedig valami lyukacsos tengeri állatot használt – ez már jobb érzés volt – végül a haját is kifésülte egy fogazott kagylóval. Annál a nemesasszonynál látott ilyet, akitől az ékszeres ládikát lopta. Mikor a szolgáló egy ruhával szárazra dörgölte, már nyúlt is volna viseltes ruháiért, de akkor egy finom anyagú fehér köntöst nyomtak a kezébe.

Eddigre már teljesen besötétedett. A szolgálók eltűntek, a másik két lila köntösössel együtt, csak az maradt, aki először lépett közéjük. Mondott valamit, de Meret már elsodródott a csoporttól, akiknek hallgatta a tolmácsolását, ezért nem értette. Ekkor a nő intett, hogy kövessék, és egy újabb udvarra jutva egy hatalmas kőfalba vágott, szinte teljesen láthatatlan ajtót tárt ki előttük.

A kis ajtón keresztül egy hatalmas csarnokba jutottak, a Templom Szentélyébe, melynek közepén a leggyönyörűbb szobor állt, amit valaha életében látott. A nemesasszony házában voltak szobrok, némelyik nagyon szép, de ez mindet felülmúlta. Többszörös embermagasságú, gyönyörű alakját rengeteg ékesség borította, arcát pedig fátyol.

A helyiséget lassan valami különös illatú, édeskés füst kezdte beteríteni, Meret kissé megszédült, és jobbnak látta, ha leül. Csak homályosan látta a falak mentén ülő, vagy ámulva nézegető többi zarándokot, lassan homályba borult az egész helyiség. A falakon lobogó fáklyák fényének különös tánca ragadta meg a figyelmét, és ekkor halk suhogás ütötte meg a fülét. A suhogásba csilingelő hangok is vegyültek, és valahonnan a homályból kibontakozott az első Papnő alakja. Meret szíve összeszorult és kihagyott egy pillanatra, hogy aztán vadul kezdjen el száguldani, mert egy pillanatra azt hitte, hogy Níla jelent meg előtte. A Papnő fátylat viselt az arcán, de Meret meg volt bizonyosodva róla, hogy ez Níla. Egyenesen felé jött, és mikor olyan közel volt hozzá, hogy érezte illatszerének kábító illatát, a Papnő megragadta a kezét, és magával húzta.

4.

Erin és Nata még akkor is találkoztak, amikor már minden adott volt arra, hogy Erin megkezdhesse az életét Novíciaként. Minden, csak alkalmas Papnő nem. Ők mit se tudtak Anumát tervéről, és Erin valahogy nem volt szomorú amiatt, hogy mégse változott meg gyökeresen az élete, ahogy Nata folyton mondogatta, sőt, egy kis szorongással gondolt a Novícia létre. Most teljes szabadságot élvezett, már nem volt Jelölt, Novícia pedig még nem, ezért folytatta kóborlásait a Templom labirintusában, és már jobban kiismerte magát, mint annak Idején a Barlangvárosban. Régi életének képei rohamosan elhalványultak. Egyik nap azon kapta magát, hogy alig tudja felidézni az anyja arcát. Ez szomorúsággal töltötte el, de aztán meglátta Nata egyik segédjét, egy szolgálót, aki valami hatalmas növényköteget egyensúlyozott a vállán. Odafutott hozzá, és felajánlotta a segítségét, amit a lány először vonakodva, majd hálásan elfogadott. Becipelték Natához a köteget, aki ragyogó arccal fedezte fel a barátnőjét. Erin Natának is felajánlotta a segítségét, úgyhogy a következő órát a növények leveleinek és virágainak eltávolításával töltötték, Nata pedig lelkesen magyarázta, hogy melyikből milyen főzetet és párlatot készít.

Mikor készen lettek, Erin addig unszolta barátnőjét, amíg el tudta csalni magával felfedező útra. Így hívta, bár semmi olyan helyre nem vitte Natát, amit előzőleg már nem derített volna fel. A kis kovát még mindig a ruhája sarkába kötve őrizte, bár az már eléggé megkopott, mert előnyben részesítette a sötét, elhagyott alagutakat, ahova nem is vitt fáklyát, csak egy kis gyertyát. Ezt a fényforrást is itt ismerte meg (a Barlangvárosban mécsessel világítottak), valamilyen gyümölcs kemény héjába töltött gyanta tetejéről kinyúló kanócot kellett meggyújtani, és bár gyenge, pislákoló fényt adott csak, Erin örült, hogy így talán nem fogják felfedezni. Ez volt kis kirándulásainak legnagyobb veszélye, gyakran hajszál híján lebukott. Rengeteget lapult sötét beugrókban, míg a szolgálók elcsörtettek mellette, de talált olyan járatokat is, melyeket szemlátomást soha nem használtak, vastag por és pókháló borított mindent.

A tengerhez vezető átjárót teljesen véletlenül találta meg. Az egyik raktárhoz vezető folyosóról ágazott el, és szinte végtelennek tetsző lépcsősorba torkollott az utacska. Több alkalommal járt már arra, de hosszú időbe telt, míg összeszedte a bátorságát, hogy elinduljon lefelé. Már az első forduló után vaksötétbe került, gyorsan előkotorta a gyertyáját, de hosszú időbe telt, míg meg tudta gyújtani, mivel valami légáramlat folyton ellobbantotta. Ahogy haladt lefelé, felderengett előtte elrablásának emléke. Akkor is valami ilyen helyen járt, és erre csak akkor jött rá, amikor végre leért a lépcsősor aljára, ahol útját egy hatalmas vasrácsos kapu zárta el. A kapu mögött ott hullámzott a tenger, és világossá vált előtte, hogy ez az illat idézte fel benne az emléket.

Összeborzongott, de azért még nyújtogatta kicsit a nyakát, át a rácsokon, mert eget nem látott, a tenger egy barlang falát ostromolta hullámaival. Ezt a helyet akarta most megmutatni Natának, de barátnője még a lépcsőn sem volt hajlandó lemenni, annyira félt, és őt is rá akarta beszélni, hogy hagyjon fel a kalandozással. Erin végül kelletlenül megígérte, és tudta, hogy Nata soha nem árulná el, de azért szomorú volt, hogy nincs kivel megosztania felfedezését.

Amikor már épp beletörődött, hogy így fogja leélni hátralévő életét, történt valami váratlan dolog. Az egyik Papnő, Patala Novíciája hirtelen elesett, mikor szolgálatba vezette Papnőjét, és hatalmasra dagadt a bokája. Ketten támogatták be Eilonhoz, aki Nata főzetével átitatott gyolccsal tekerte be a sérült lábat, és rögtön le is fektette a lányt az ispotály egyik ágyára.

Patala, egy magas, sötét bőrű gyönyörű lány, akinek a hajfonata majdnem a térdéig ért, aznap nem tudott szolgálatba menni, és Eilon szerint még egy hétig nélkülöznie kell a Novíciáját. Ez elég nagy zavart okozott, mivel így is kétségbeejtően kevés volt a Papnő. Ahogy Anumáthoz eljutott a hír, rögtön átgondolta eredeti tervét. Első gondolata az volt, hogy majd Niszmit beugrik a kiesett Novícia helyére, de aztán rájött, hogy ez lesz a megoldás arra, hogy Erin gyakorlatot szerezzen.

Az első napon Niszmit lesz a másod- Novícia, utána Erin gyakorolhatja a feladatát addig, amíg Helia felépül (így hívták a sérült Novíciát), és megszerezheti a kellő gyakorlatot, mire megkezdi szolgálatát Niszmit mellett. Rögtön magához hívatta Erint, de a szolgálók nem találták sehol. Türelmetlenül küldte vissza a lányokat a keresésére, és addig beavatta Niszmitet az ötletébe.

Niszmit a hosszú évek alatt megtanulta teljesen elleplezni az érzelmeit, de most csődöt mondott a tudománya. Öröm, csalódottság, harag és hitetlenkedés váltották egymást az arcán gyors egymásutánban. Egész lelkével arra készült, hogy a papnői ékességeket fogja magára ölteni, ehelyett pesztrálhatja a békát (képtelen volt leszokni róla, hogy így nevezze magában Erint).  Rövid vívódás után sugárzó mosolyt erőltetett az arcára, és mély meghajlással köszönte meg mentorának ezt a kegyet. Mindegy, hogy hogyan, csak kijusson végre a Templom Szentélyébe. 

Valaki végül előkerítette Erint, aki meglepően poros volt, a hajába néhány pókháló is ragadt. Mikor Anumát számonkérte, csak dadogott, hogy eltévedt valahol, valami sötét helyen, és milyen jó, hogy végül a szolgáló rátalált.

Anumát csak a fejét csóválta, aztán elmondta neki, hogy milyen hatalmas megtiszteltetésben lesz része, már ma este megkezdheti a szolgálatát Novíciaként. Erinnek olyan picire ugrott össze a gyomra, mint a Nata szobájában látott legkisebb bogyó. Mi az, hogy már ma este Novícia lesz? Ki lesz a Papnője? És egyáltalán mit kell csinálnia? Meg kellett kapaszkodnia valamiben, hogy el ne essen. Niszmit kedves mosollyal kapta el a vállát, és biztosította róla, hogy semmi baj nem lesz, mert ő is kísérni fogja. Ettől Erin még jobban kétségbeesett, mivel tisztán érezte a Niszmitből áramló ellenszenvet, bár fogalma sem volt, hogy mivel érdemelte ki.

Innentől az események viharos gyorsasággal kezdtek peregni. Felkeresték Patalát a Papnők szárnyában. Erin elámult a gyönyörű hajzuhatagon, Patala is kedvesen szemlélte a valószínűtlenül világos bőrű lányt, és boldogan megölelte üdvözlésül. Nevetve látta, hogy Erin rajta felejtette a szemét a homloka közepén díszelgő piros pöttyön, és lágy, dallamos hangján elmesélte neki, hogy az országban, ahonnan származott, mindenki ilyet hord. Ez az ország olyan messze van, hogy a leggyorsabb karaván is egy évig utazik a sivatagon keresztül, és olyan állatok is lakják, amit Erin el sem tud képzelni.

Hálásan érezte, hogy kezd a gyomrából kioldódni a feszültség, egész elandalította Patala lágy hangja, meg az a kedves, furcsa mód, ahogy a szavakat hangsúlyozta. Niszmit közben egyre türelmetlenebbül feszengett mögötte, és egészen elsötétült az arca, amikor látta a döbbenetet Patala szemében, mikor megmondta, hogy ő lesz az első alkalom másod- Novíciája.

Niszmitre minden Papnő úgy gondolt, mint Anumát segítőjére – egyesek egyfajta bizalmas szolgálónak tekintették – és az a tény, hogy beteszi a lábát a Templom Szentélyébe, egyfajta szentségtörésnek tűnt.  Patala viszont gyorsan visszanyerte lélekjelenlétét, és Niszmitet is ugyanolyan kedvességgel fogadta, mint Erint. Mélyen meghajolt előtte, és megköszönte a különleges megtiszteltetést, hogy maga Niszmit lesz a második kísérő. Megmutatta nekik a kertet, ahol a Papnők pihenni szoktak – ezt Erin már megleste Jelölt korában – gyönyörű lugasok, középen pedig a legszebb medence, amit csak el lehet képzelni. Színes mozaikok borították az alját, mellette pedig párnákat és takarókat helyeztek el a szolgálók.

A szolgálók között a Papnők és Novíciáik szolgálatát ellátók voltak a legmagasabb rangúak. Fölöttük csak Anya közvetlen személyzete, és az egyes területek vezetői álltak. Eilon, aki az ispotályt vezette, Dulgáth, az őrség parancsnoka, Ennea, aki az étkezésért felelt, és persze Anumát, az egyetlen, aki rendszeresen elhagyhatta a Templom területét a beszerzés miatt.

Bár Aratásünnepen többen kivonultak, élükön Asztarte egyik kisebb szobrával, a Papnők és Novíciák számára szigorúan tilos volt kilépni a templom kapuján. Még a Templom területén belül is teljesen el volt kerítve a lakrészük. Minden Papnőnek volt egy saját kis hálófülkéje, amin a Novíciájával osztozott, ez a kert volt a közös pihenő- és étkező területük, és közvetlen összeköttetésük volt a Szentéllyel. Ezeket a rejtett folyosókat a Novíciák a beavatásuk során ismerhették meg, itt kell majd vezetniük kábult Papnőjüket a zarándokokhoz.

Mivel még délelőtt volt, csak két-három Papnő üldögélt a medence partján a párnákon, a többiek még pihentek. Erin végtelen megilletődöttséggel lépett ki az árnyékból, nem is mert rájuk nézni, a földre szegezett szemmel állt egyik lábáról a másikra. Patala kedvesen kézen fogta és odavezette társnőihez.

-Ő lesz a Novíciám, amíg Helia felgyógyul.

A Papnők kíváncsian mérték végig őket, és a hátul álldogáló Niszmit láttán még jobban elkerekedett a szemük, akinek ez már több volt a soknál, sarkon fordult és dühösen elcsörtetett. A zajra kinyílt egyik-másik fülke lefüggönyözött ajtaja, és egyre több Papnő dugta ki a fejét, míg hamarosan ott tolongott mindenki.

Erin szeretett volna elsüllyedni, nem szokta meg, hogy a középpontban van. Mindenki a világos bőrét simogatta és egyszerre bombázták kérdésekkel. Szorult helyzetéből Patala mentette ki, és röviden összefoglalta a helyzetet. Helia egy hétig nem állhat lábra, Erin már teljesen felkészült a Novícia-létre, és Anumát úgy döntött, hogy Niszmit lesz majd a Papnője, amint Helia visszatér Patala mellé.  

Ekkor egy pillanatnyi döbbent csend után mindenki egyszerre kezdett beszélni. Erin hálát adott az Istennőnek, hogy Niszmit kiment az előbb, csak azért imádkozott, hogy nehogy hallótávolságban legyen, mert amik elhangzottak róla, az még inkább az egekbe emelte volna ingerültségét.

Mióta Anumát megkapta Anya beleegyezését, gyakorlatilag senki mást nem avattak be a tervbe, most viszont az összes Papnő megtudta. Mindenki teljesen tisztában volt vele, hogy futótűzként fog elterjedni a hír a szolgálók között, és másnapra még a legfiatalabb kapuőr is a történetükön fog csámcsogni.

Ráadásul az a tény, hogy valaki mégis beavatást kap azok után, hogy súlyosan vétett a Templom évezredes szabályai ellen, teljesen hallatlannak tűnt.

Erin elveszetten álldogált Patala mellett, figyelte a Papnőket és a Novíciákat. Mindannyian színes, gyönyörű ruhákba voltak öltözve, de ezek inkább fátylaknak nevezhetők, melyeket hanyagul magukra dobtak, vagy gondosan maguk köré csavartak, és a szivárvány minden színében tündököltek. Erin szeme elszokott a színektől a szolgálók szürke tunikája, a Matrónák lila köntöse, és a Jelöltek fehér ruhái után most kék, zöld, bíbor és narancssárga tobzódott a szeme előtt. Kicsit meg is szédült, és lerogyott a medence szélére.

Ekkor, mintegy varázsütésre a legtöbb Papnő abbahagyta a csacsogást és felé fordult. Egyesek közelebb is léptek, és megsimogatták valószínűtlenül világos bőrét és hullámos, világosbarna haját, amelyet most rendszeresen kifésült a kis kagylóval, így nyoma sem volt benne a régi gubancosságnak. Egyre többen gyűltek köré, és kérdezgették, honnan jött, mi a neve, és ilyesmiket. Ha eddig nem lett volna zavarban, akkor az most történt volna meg, az arca borvörösre gyúlt és csak dadogni tudott. Patala sietett a segítségére, és elmondott róla mindent, amit tudott. Aztán sorra bemutatta a Papnőket és Novíciáikat.

-Ez itt Zina – mutatott egy valószínűtlenül karcsú, fahéjszín bőrű szépségre – és ez pedig Etta, a Novíciája. A karcsú lány mellett furcsán hatott a robosztus, arany hajú fiatal lány, akinek majdnem olyan fehér volt a bőre, mint Eriné. Mindketten kedvesen mosolyogtak rá, és Etta elmondta, hogy olyan messze északról jött, ahol fél évig nem kel fel a nap, aztán pedig fél évig nem nyugszik le. Erin csak hitetlenkedve rázta a fejét, de nem ez volt az egyetlen furcsaság, amit hallott.

-Anea vagyok – mondta egy kedves, barna hajú lány – és ez a Novíciám, Ethrea – mutatott a mellette álló, nagyon fiatal lányra, akire Erin halványan emlékezett Jelölt korából. A lány olyan készségesen itta a Csillapító Főzetet, hogy egész nap úgy járkált, mint egy szellem. Erin néha megpróbálta megszólítani, de soha nem járt sikerrel.

Ezután még mind a 11 Papnő megmondta a nevét és bemutatta a Novíciáját, de egy idő után Erin fejében összekeveredett a sok furcsa név és gyönyörű arc. Egy ébenfekete bőrű lány szokatlan neve megmaradt benne, Ngejának vagy Ngiának hívták, ő viselte a legszínesebb és legvékonyabb leplet és folyton fülig ért a szája. A Novíciája, a szintén fekete bőrű Talita volt Helia, a sérült Novícia legjobb barátnője, ezért mindjárt a szárnyai alá vette Erint. Belekarolt és elvezette egy távoli fülkéhez, amiben éppen nem lakott Papnő – sejtelmesen utalt rá, hogy majd esetleg ez lesz a lakóhelyük Niszmittel, ha már nem helyettes Novíciaként fogja élni a napjait, leültette és elmondta neki a feladatokat, amikkel okvetlenül tisztában kell lennie. Különös tekintettel arra, hogy a Papnője már a Kékvirágos Főzet elfogyasztása után teljesen kiszámíthatatlanul fog viselkedni, ezért a legjobb, ha odakészíti az ékességeket, és gyorsan elkezdi feladni rá az összeset, az arcát takaró fátyollal együtt. Elmondta, hogy melyek Patala kedvenc ékességei, és azt is, hogy a szolgáló, aki a raktárból felhozza őket, mikor szokott érkezni. Helia ilyenkor már egy bokor mögött lapul, hogy ahogy belép a szolgáló, azonnal lecsaphasson az ékszerekre. Ilyenkor nagy szokott lenni a tolongás, a Novíciák néha hajba is kapnak, mert előfordult, hogy a Papnőjük megbüntette őket, ha nem a neki tetsző ékességeket hozták. A szolgáló mindig akkor tűnik fel, amikor a Nap narancsvörösbe hajlik a láthatár szélén. Ilyenkor a Papnők már készülnek a szolgálatra, imába és meditációba merülnek, nem szabad őket zavarni, az ékességek kiválasztása a Novíciák dolga. Talita még elmagyarázta a szalagok és szíjak rejtelmeit, hogy melyik ékességet hogyan és hová kell felerősíteni. Némelyek a Papnők nyakát övezik, mások keresztbe futnak a derekukon vagy a kebleik között. Azt, amelyiken a kis csengettyűk vannak, a karjukra, vagy a bokájukra kell fűzni, Erin látni fogja, hogy melyik a rövidebb, az megy a csuklóra. Külön kitért az arcot takaró fátyol rögzítésére, hangsúlyozva, hogy ez a Papnők öltözékének legfontosabb része, mivel hiába gyönyörűek, egyetlen zarándok sem pillanthatja meg az arcukat, mert akkor beleszeretnének örökre, és soha nem lennének boldogok a párjukkal.

Erin feje már kóválygott a végére, úgy érezte, alig tudott valamit megjegyezni, és biztos volt benne, hogy csúfos kudarcot fog vallani. Talita mintha kitalálta volna a gondolatait, kedvesen megsimogatta a kezét, és biztosította róla, hogy eleinte tényleg nehéz, de hamarosan bele fog jönni. Bizonytalanul hozzátette azt is, hogy jobb is, ha gyakorlatot szerez és nem rögtön Niszmittel kezdi a Novíciaságot. Erre Erin gyomra még kisebbre szorult össze, és akkor sem engedett fel, amikor a szolgálók hatalmas tálakat kezdtek kipakolni a vízmedence szélére, a Papnők és Novíciák pedig köré gyűltek ebédelni.

Itt volt az ideje az újabb ámulatnak: Erin már egyszer elcsodálkozott, hogy milyen finom és gazdag ételeket kapott Jelölt korában. Soha nem érzett ízek és fűszerek kápráztatták el, az ismeretlen gyümölcsök, és az a kása, amiről még mindig nem tudta, hogy miből készül. Egyszer megpróbált az egyik szolgálótól kérdezősködni, de az csak zavartan elszaladt. Később Nata elmagyarázta neki, hogy csak nagyon kevés szolgáló állhat szóba a Jelöltekkel, a Novíciáknak és Papnőknek pedig teljesen külön személyzete van, akik a többi szolgálótól is el vannak választva. Ott van aztán Anya legbelsőbb személyzete, akiket szinte olyan keveset lehet látni, mint magát Anyát. Az ételt is teljesen máshol készítik. Van egy nagy konyha, ahol az összes szolgáló és a zarándokok ételét készítik, van egy kisebb a Jelöltek számára, a Matrónák is innen étkeznek. Anya ételét egyetlen szakács készíti, két segéddel egy teljesen elkülönített fülkében, a Papnők és Novíciák ételét pedig a legkiválóbb anyagokból az idősebb, gyakorlottabb szakácsok készítik, válogatott segítőkkel karöltve.

Amit most előhoztak, attól elakadt Erin lélegzete. Rögtön kiengedett a görcs a gyomrában, amint meglátta a csodálatos étkeket. A Papnők, oldalukon a Novíciájukkal letelepedtek a tálak köré – Patala kedvesen megpaskolta a mellette lévő párnát, ahova Erin óvatosan leereszkedett. A legtöbb étel édes volt, némelyik egyszerre csípős és fűszeres, voltak kásák, de az ízük határtalanul finomabb volt, mint ami Jelölt korában kóstolt, pedig az is nagyon ízlett neki. A gőzölgő ragut ropogós lepényekkel mártogatták, de észrevette, hogy hús egyik ételben sem volt. Mikor rákérdezett, Patala felvilágosította, hogy a Papnők nem ehetnek húst, „mert az Istennő nem szereti, ha leölt teremtményével táplálják”, és jobb, ha a Novíciák is megszokják ezt.

Erin a Barlangvárosban csak néhányszor evett húst életében, azok is főleg csontok voltak, némi inakkal borítva. A vadászok ritkán jártak sikerrel, és legtöbbször olyan hitvány zsákmánnyal tértek vissza, hogy inkább csak a megszokott kásában volt némi íz, meg a raguban úszott egy-egy kósza húsdarab. Erin soha nem volt valami nagyevő, a Barlangvárosban mindenki vézna volt – ezért is döbbent meg annyira, mikor először meglátta Eilon hatalmas termetét.

Az ebéd hosszadalmas elfogyasztása után a legtöbb Papnő visszatért a fülkéjébe egy kis szunyókálásra. Nem szoktak ilyen korán felkelni, általában csak kis idővel ebéd előtt, hiszen a szolgálatuk késő éjszakába nyúlt. Néhányan sétáltak a medence körüli lugasokban, pár Novícia pedig összebújva sutyorgott az egyik sarokban. Egyik-másikuk gyors pillantást vetett Erin felé, de amikor észrevették, hogy meglátta, gyorsan félrenéztek. Erin elveszetten álldogált egy darabig, tekintetével kereste, de sehol nem látta Talitát, így végül úgy döntött, hogy itt az ideje ezt a területet is felfedezni. Először úgy tűnt, nincs semmi érdekes: kissé ovális kör alakú udvar, középen a medence, félkörben a fülkék. Az íves fal rövidebbik oldalán nyílt egy ajtó arra a folyosóra, ami egyik irányban a konyára, másik irányban a Jelöltek terméhez vezetett. A folyosóról nyílt a vasalt ajtó, amin keresztül a kincstárhoz vezető folyosóra lehetett jutni. Ezt súlyos zár védte, csak annak az egyetlen szolgálónak volt hozzá kulcsa, aki nap mint nap felhozta, aztán levitte az ékességeket. Erin szívesen megkérdezte volna Talitát, hogy miért kell minden nap ide-oda vinni, miért nem tarthatják a Papnők a szobájukban, de ennek a magyarázata a régi eseményekre nyúlt vissza, amikor Talita még Jelölt sem volt, nemhogy Novícia, hanem valahol egy távoli kontinens erdejében játszadozott a testvéreivel.

Erin kíváncsian lopakodott be a Jelöltek terméhez vezető folyosóra, de jobbnak látta gyorsan visszafutni, mivel egy szolgáló tunikájának suhogását hallotta. Így inkább visszatért a medence partjára, ahonnan közben elvitték a tálakat, csak kis edénykék maradtak ott magvakkal és cukrozott datolyával. Bekapott egyet, és elkezdte a bokrot keresni, ami mögé Helia szokott elbújni Talita szerint. Hamarosan elkezdett sötétedni, és egyik Novícia bukkant elő a másik után, Erin pedig elfoglalta a helyét a bokor mögött, de mikor a nap narancssárgába hajlott és megnyikordult a vaskulcs a zárban, egyszerűen nem mert előjönni.

Megjelent egy idősebb, magas és robosztus szolgáló, hátán egy hatalmas zsákkal, amit egy leterített szőnyegre helyezett, kinyitotta és elkezdte kirakni a tartalmát. Erin semmit nem látott a tolongó és zsibogó Novíciáktól, próbált magán erőt venni, hogy kilépjen a bokor mögül, de nem engedelmeskedett a lába. Lehet, hogy papnője aznap ékességek nélkül lépett volna szolgálatba, de akkor hirtelen kinyílt az ajtó, és Niszmit lépett be rajta. Az összes Novícia azonnal elcsendesedett és kicsit hátralépett, zavartan szorongatták a már megszerzett ékességeket. Niszmit türelmetlenül járatta körbe rajtuk a szemét, mikor Erin végre összeszedte magát, és előjött. Niszmit dühös és lesújtó pillantás vetett rá, odalépett a szőnyeghez, és elkezdte kiválogatni az ékszereket. Elvett két bokaláncot, egy káprázatosan gyönyörű nyakéket, és egy sugárzó napkorongot formázó fejdíszt. Szó nélkül Erin kezébe nyomta, sarkon fordult, és elment. Mintha eddig mindenki visszatartotta volna a lélegzetét, olyan sóhajok szakadtak fel belőlük. Eriné volt a leghangosabb, úgy zihált, mintha futott volna. Lassan elfogytak a szőnyegről az ékszerek, a szolgáló összehajtogatta a szőnyeget és visszament, ahonnan jött, egy másik ajtón viszont a legfurcsább menet masírozott be, amit Erin valaha látott azóta, hogy betette a lábát a Templomba. Hosszú, fehér köntösbe öltözött szolgálók sora vonult be áhítatos csendben, mindegyikük kezében gyönyörű kehely.

-Ez a Kékvirágos Főzet, most fogják a Papnők elfogyasztani – súgta Erin fülébe Talita, aki hirtelen ott termett. – Már itt kéne lenni a másod- Novíciának – mondta, gondosan kerülve, hogy kimondja Niszmit nevét. Ebben a pillanatban kicsapódott az ajtó, és belépett Niszmit. Közben az összes Novícia beállt egy-egy szolgáló mellé, elhúzták Papnőjük fülkéjének függönyét, és mély meghajlással átvették tőlük a főzetet. Niszmit türelmetlenül intett Erinnek, hogy tegye ő is ezt, de aztán, látva remegő kezét, inkább magához ragadta a kelyhet. - Még a végén kiöntöd! - sziszegte a fülébe.

Patala álomittas arccal emelkedett fel a párnáiról. Niszmit meghajolt előtte, és odakínálta neki a kelyhet. – Köszönöm! – ragyogtatta rá gyönyörű mosolyát Patala. Átvette a kelyhet, és mély áhítattal megitta. Közben Niszmit előhozta a megszerzett ékességeket, és elkezdte magyarázni Erinnek, hogy hogyan öltöztesse fel Papnőjét. Először eltávolították róla a ruhaként hordott fátylat, majd kifésülték és illatos olajjal kenték be a haját. Niszmit odaadta Erinnek a bokaláncokat, hogy csatolja fel, míg ő a nyakékkel foglalkozott. A súlyos, drágakövekkel díszített többsoros lánc a nyakától egészen a csípőéig ért, Niszmit megmutatta, hogy kell egyik-másik szálat hátravezetni, míg végül káprázatos mintában keretezte gyönyörű, telt melleit. Ekkor egy ékes ládikából elővette a legszentebb ruhadarabot, a papnői fátylat, felhelyezte Patala fejére, és rögzítette a napkorongot formázó csattal. Patala rezzenéstelenül állt, arcán földöntúli mosollyal, amit végül elrejtett a fátyol, de Erin tudta, hogy továbbra is ott ül az arcán.

Odakint közben teljesen besötétedett, a szolgálók fáklyákat és mécseseket hoztak, és egy kosárban szárított növényeket. Ilyen illatot Erin soha nem érzett még, ami felerősödött, amikor kis parázstartókra szórták. Niszmit Erin kezébe nyomott egy ilyen parázstartót, figyelmeztette, hogy lehetőleg ne lélegezze be a füstöt, mert nem fogja tudni rendesen ellátni a feladatát, és megmutatta, hogyan lengesse Patala körül, fellebbentve arcáról a fátylát, hogy ő viszont minél többet szippantson magába. Aztán két oldalról belekaroltak Patalába, és elindultak egy olyan rejtekajtón keresztül, amit a nagy felfedező Erin sem vett észre eddig, hiszen a fülke hátsó részén, egy nagy függöny alatt rejtőzött, és beléptek egy koromsötét folyosóra. Csak a parázstartó derengő fénye világította meg lépteiket, és hamarosan felderengett a többi Papnő alakja is, ahogy Novíciáik vezették őket.

A folyosó megint szétágazott, és egy szakasztott ugyanolyan kis fülkébe jutottak, mint ahonnan indultak. Niszmit suttogva magyarázta Erinnek, hogy a függönyözött ajtó itt a Szentélybe nyílik, ahol már ott várakoznak a zarándokok. Innentől teljes csendben kell lennie, de folyamatosan rajta kell tartania a szemét Papnőjén, egy pillanatra sem veszítheti szem elől, mert ő most már nincs jelen, az Istennő vette át a tudatosságát, és ha bármi ártalom éri, akkor az Erin felelőssége lesz.

Patala teljesen rezzenéstelenül állt, ruhátlan, barna testén ragyogtak az ékkövek és aranyláncok. Erint mély áhítat töltötte el, és életében először hálát adott az Istennőnek, hogy ide vezette. Eddig úgy gondolt magára, mint akit nagy szerencsétlenség ért – elrabolták, akarata ellenére idehurcolták, eladták, és mindezt teljesen tehetetlenül kellett megélnie, de most felderengett előtte, hogy ez mennyivel csodálatosabb élet, mint ami a Barlangvárosban várt volna rá. A kezdeti megrázkódtatás után már eddig is jól érezte magát, kedvelte a felfedező utakat, a barátnőjét, Natát, remélte, hogy Talitával is össze fognak barátkozni, de ez, amit most látott maga előtt, olyan mély áhítattal töltötte el, amit soha életében nem érzett. Szó szoros értelmében érezte az Istennő szent jelenlétét ebben a gyönyörű lányban.

-Már nem ő van jelen – suttogta Niszmit, mintegy kitalálva a gondolatait.

 -Átvette a jelenlétét az Istennő. Innentől Ő fogja irányítani, neked csak vigyáznod kell rá.

Erin kilesett a függönyön, és egy hatalmas félhomályos termet látott. Közepén hatalmas szobor magasodott, az ő testét is keresztül-kasul átfonták az ékességek, és ő sem viselt mást az arcát eltakaró fátylon kívül. A termet fehér köntösös alakok töltötték be. Némelyikük álldogált, mások a sarkokban ültek, vagy Asztarte szobrát csodálták, egyesek pedig a függönyök felé pislogtak. Az egész helyiség tele volt párnákkal és szőnyegekkel, és súlyosan megülte a füst, ugyanolyan illatú, mint ami a parázstartóból áradt.  

-A zarándokok tudata is megkönnyebbedik a Szent Füst hatására, de mivel ők nem kaptak Kékvirágos Főzetet, mint a Papnők, ők emlékezni fognak arra, mi történt. Kell is emlékezniük, hiszen ez a beavatás lényege – suttogta Niszmit Erin fülébe. Ekkor Patala megmozdult, és lágy, szinte suhanó lépésekkel kilépett a fülkéjéből.

-Szólította az Istennő – mondta Niszmit. – Most oda fog lépni az egyik zarándokhoz, akit az Istennő kiválasztott. Ha behozza ide, teljesen mozdulatlannak kell maradnod!

Erin megdermedt, a függöny rejtekéből figyelte Patalát, ahogy lebegő léptekkel átvág a termen. A legtávolabbi sarokba húzódva egy fiatal fiú ült, „talán annyi idős lehet, mint én” gondolta Erin. A fiú zavartan felpattant, mikor közelíteni látta a jelenést, majd mélyen, és nagyon esetlenül meghajolt előtte. Erin alig bírta visszafojtani a kuncogást, de elég volt Niszmit szigorú pillantása, hogy abbahagyja. Patala lágyan megoldotta a fiú köntösét, lefektette a szőnyegre, és ráereszkedett. Erin döbbenten figyelte, még soha nem látta férfi és nő egyesülését, bár Nata részletesen elmondott neki mindent. Egyszercsak a fiú magas hangon felsikoltott, és mintha elalélt volna. Patala felemelkedett, és elindult visszafelé a fülkéjéhez. Niszmit gyors és gyakorlott mozdulatokkal előkapott egy kis tálat, és miközben lágyan megmosdatta Patalát, elmagyarázta Erinnek, hogy hogyan kell majd csinálnia. Természetesen erről is részletesen hallott Natától, tudta, hogy ilyenkor a zarándok magját távolítják el, ami ugyan nem tehet semmi kárt a Papnőben a beavatása miatt, de mindenképpen alaposan meg kell tőle tisztítani. Patala továbbra is átszellemülten állt, engedte, hogy Niszmit mozdítsa, amerre szükséges, aztán újra kilépett a függöny mögül.

A szolgálat végére Erin már nem is tudta, hogy hányszor tette meg ezt az utat, ő maga végtelenül elfáradt, de Patalán nem látszott semmi. Niszmit felvilágosította, hogy a Papnő nem érzékel semmit a történtekből, az Istennő cselekszik általa, aki pedig soha nem fárad el. Harmadik alkalommal már Erin végezte a mosdatást, megpróbált nem ügyetlenkedni, hogy elkerülje Niszmit rosszalló pillantásait, de aztán a szolgálat végére már egész jól ment neki.

Mikor a Szentély ablakain hajnali derengés szűrődött be, szürke tunikás szolgálók serege szállta meg a teret, és elkezdték kifelé terelni a zarándokokat. Ezt az ajtót Erin eddig nem is vette észre, most viszont sarkig tárták, és egy olyan udvarra vezetett, amit Erin még soha nem látott. Ott halomban álltak a zarándokok ruhái, a szolgálók pedig elvették és elvitték a fehér köntösöket. A zarándokok kábán hunyorogva álltak a kelő nap fényében, még mindig a Szent Füst és az éjszaka történtek hatása alatt.

Mindezt Erin már nem láthatta, mert ahogy az első szolgáló megjelent és kinyitotta az ajtót, Niszmit karon fogta Patalát, és sürgetve intett, hogy induljanak el visszafelé. A barlangszerű folyosón a többi Papnő is feltűnt, Novíciájuktól vezetve, és visszajutottak kis hálófülkéjükbe. Itt a Novíciák leemelték arcukról a fátylat és megszabadították őket ékességeiktől. A Papnők legtöbbje még mindig kábult volt, úgyhogy a Novíciák gyorsan odaadták a kincstárnok szolgálónak az ékességeket, aki már ott várt rájuk leterített szőnyegével és nagy zsákjával. Egyenként vette át az összes darabot, gondosan megvizsgálva, hogy sértetlen és hiánytalan e. Akik már végeztek, siettek a Papnőjükhöz, odavezették a vízmedencéhez, és alaposan megmosdatták őket. Nata hosszas kísérletezés után kifejlesztett egy főzetet, ami hihetetlenül illatos és kicsit csúszós volt, ezzel kellett bedörzsölniük és leöblíteniük a Papnők egész testét. Fehér textilekkel át is törölték őket, és visszavezették a fülkéjükbe. Erin gyöngéden lefektette Patalát, szétterítette hosszú haját a párnákon, és ő maga is szinte eszméletlenül rogyott le. Fogalma sem volt, hogy Niszmit mikor tűnt el mellőle.

A hét pillanatok alatt elrepült, a második nap Erin eléggé szorongott egyedül, de hamar belejött, és Patala kedvessége is nagyon sokat segített. Helia pár nap alatt lábraállt, bár Eilon csak akkor engedte vissza szolgálatba, amikor már egyáltalán nem sántikált. Még hetekig egy gyolcsot kellett a bokája köré tekerni, amikor járt, de már égett a vágytól, hogy visszavegye jogos helyét. Amikor megjelent az ajtóban, épp az ebédnél ültek. Mindenki kitörő örömmel fogadta, körégyűltek, simogatták, ő pedig arról panaszkodott, hogy milyen határtalanul unatkozott az Ispotályban. Erin zavartan pattant fel, átengedve helyét Patala mellett. Helia odalépett hozzá és kedvesen megölelte, megköszönve neki, hogy gondoskodott Papnőjéről. Ekkor a többiek is odamentek és kedvesen elköszöntek tőle. Patala forrón megölelte, és a fülébe súgta, hogy hamarosan találkoznak. Erin éppen azon tűnődött, hogy most akkor mit csináljon, amikor az ajtóban megjelent Anumát. Még annál is nagyobb csend lett hirtelen, mint Niszmit megjelenésekor. Anumát mindig tiszteletet parancsoló jelenség volt, többen azt suttogták, hogy ha Anya visszavonul, akkor ő fogja átvenni a helyét. Végignézett a Papnőkön, odaintette magához Erint, és csengő hangján elmondta nekik, hogy miként döntöttek Anyával. Ami annak idején történt, az egyáltalán nem Niszmit hibája volt, az Istennő akarta így (ekkor az egyik Papnő felszisszent, de nem lehetett tudni, hogy melyik), és Niszmit hamarosan elfoglalja méltó helyét a Papnők között, aminek már évekkel ezelőtt meg kellett volna történnie, de most jött el az ideje. Kiváló, gyakorlott Novíciát kap maga mellé, amit Erin bizonyított az elmúlt napokban, és kéri, hogy úgy fogadják őt, mint legkedvesebb társnőjüket, mint közülük valót (valaki halkan köhintett a háttérben). Végszóra belépett Niszmit, egy kanárisárga lepelbe csavarva, itt-ott elfojtott kuncogástól kísérve, és elhelyezkedett az egyik párnán, intve Erinnek, hogy hozza közelebb hozzá a gyümölcsöstálat. Erin zavarában majdnem elejtette, de Talita épp mellette állt, és az utolsó pillanatban elkapta. Hálás pillantást vetett rá, és épp le akart ereszkedni a párnára Niszmit mellé, ahogy Patalával megszokta, de a villámló tekintet láttán inkább meggondolta magát. Habogott valamit, hogy előkészíti a fülkéjüket, és kimenekült a látóteréből. Mikor hátul a párnákat rakodta, felrémlett előtte, hogy mostantól sokkal nehezebb dolga lesz, mint eddig, és azon gondolkodott, hogy vajon a Kékvirágos Főzet mit vált ki Niszmitből. Csak remélte, hogy az Istennő költözik belé, nem valami sivatagi démon, amiről Ethrea mesélt. Megborzongott, mikor eszébe jutott, hogy nagyon is lehetséges, hiszen Anumát és Niszmit vétettek a Templom szabályai ellen. Egyáltalán nem értette, hogy Niszmit mégis mit keres itt, és úgy érezte, a legtöbb Papnő is így van ezzel. Az egyetlen reménye az lehet, gondolta, hogy mihamarabb őt is felavatják. El is játszadozott ezzel a gondolattal, eszébe jutott a két fekete kislány, akit a Jelöltek csarnokában látott, milyen jó lenne, ha egyikük lenne majd a Novíciája, talán Talitával ismerik is egymást – aztán rájött, hogy ez nem lehetséges, hiszen a kislányok talán még nem is éltek, mikor Talita idekerült. Ezek a gondolatok kicsit megnyugtatták, és a nyugalma addig a pillanatig ki is tartott, amíg meg nem látta Niszmit sziluettjét feltűnni a függönyön túl.